INTERJÚ

Fejes András: "Szeretném a volt csapattársakat szombaton a lefújás után kicsit zrikálni, akár csak ősszel"

Védőnk azt is elárulta, hogy bár meglepetésre az MTK az egyik legnagyobb ellenfelünk a bajnoki címért folytatott küzdelemben, a szombati rangadó - akármilyen eredménnyel is záruljon - nem dönt semmiről.

"Az MTK legtöbbször biztonságos védekezésből próbál meg gyors kontratámadásokat vezetni. Láthattuk, mennyire jól működött ez a Paks-MTK összecsapáson, de emberhátrányban is meggyőzően futballoztak legutóbb a Honvéd ellen. Arra számítok, hogy ebben a felfogásban fognak pályára lépni szombaton ellenünk is. A támadásaik nagyon veszélyesek, főleg, ha ne adj Isten, elragadna bennünket a hév, és nagyon kitámadnánk. Éppen ezért hátul nagyon kell koncentrálnunk, végig fegyelmezetten kell futballoznunk. Harcos, kemény találkozó vár ránk, biztos, hogy nem fogja könnyen adni magát az MTK. Úgy érzem, ha sikerül mindazt megvalósítanunk, amit a mester kér tőlünk, akkor nem lehet majd baj. Megmondom őszintén, az MTK idei remek szereplése számomra meglepetés, hiszen a keret nem sokat változott a tavalyihoz képest, amikor kölcsönben még én is a fővárosi kék-fehérek csapatában játszottam. Most viszont az a helyzet, hogy a bajnoki címért folytatott versenyben éppen ők az egyik legnagyobb riválisaink. Azt azonban nem mondanám, hogy ezen a mérkőzésen eldőlne a bajnoki cím sorsa, még akkor sem, ha sikerül megvalósítani a célunkat, és megnyerjük a szombati rangadót. Bízom benne, hogy az egykori csapattársakat, akár csak az őszi 5-0 után, ezúttal is zrikálhatom majd egy kicsit" - nyilatkozta honlapunknak Fejes András.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek