INTERJÚ

És egyébként, hogy élsz? - Villámkérdések Dinko Treboticnak

Rovatunkban nem kizárólag a labdarúgással, a meccsekkel kapcsolatban kérdezzük játékosainkat, hanem a mindennapi életükre, szokásaikra vagyunk kíváncsiak, vagyis olyan dolgokra, amelyek a munka vagy a tanulás mellett mindannyiunk életébe

Sziasztok! Helga vagyok, és igyekszem nektek az eddigiektől kicsit eltérően bemutatni azokat a játékosokat, akiket hétről hétre a Vidi mezében láthattok küzdeni a pályán. Legutóbb Fejes Andrással, előtte Soufiane Chaklával beszélgettem, aktuális "áldozatom" pedig Dinko Trebotic, vágjunk is bele! 

- Hogyan ünnepelted a bajnoki címet?
Azon a hétvégén sikerült nyernünk Debrecenben, úgyhogy mindannyian nagyon vártuk a Fradi pécsi vendégjátékát. Otthon néztem ezt az összecsapást, és nagyon izgultam az első perctől az utolsóig. Szerencsére számunkra jól alakult az eredmény, úgyhogy jöhetett az ünneplés először a stadionban, majd a városházán a szurkolóinkkal. Fantasztikus este volt, de olyan nagyon nem merülhettünk bele az éjszakába, hiszen a bajnokság még tartott, illetve még most is tart.

- Miben más Székesfehérvár, mint azok a városok, ahol korábban éltél?
Splitben és Zágrábban éltem korábban, mindkettő teljesen más, mint Székesfehérvár. Mindkettő nagyobb, több ember él ott. De nagyon jól érzem magam Fehérváron, megszerettem a várost az elmúlt egy évben.

- Melyik a kedvenc házimunkád?
Nincs ilyen.

- Van példaképed?
Nem, példaképem sincs. 

- Ki jelenleg a legjobb futballista a világon?
Számomra Messi, korábban pedig Kaka volt.

- A horvát válogatott legnagyobb sikerét Franciaországban érte el az 1998-as világbajnokságon. Jövőre Európa-bajnokságot rendeznek ugyanott... 
A '98-as Vb-n harmadik lett Horvátország, ami természetesen számomra is meghatározó élmény, hiszen egy történelmi sikerről beszélünk. Elképesztő játékosaink voltak, Prosinecki, Suker, Boban, Bilic, Boksic, de szinte az egész keretet felsorolhatnám. De jelenleg is vezetjük az Eb-csoportunkat és olyan nevek játszanak ma a válogatottban, mint Rakitic, Modric, Mandzukic, Corluka vagy Kovacic, akik mindannyian topcsapatokban szerepelnek hétről hétre. Szóval minden esélyünk megvan, hogy jó eredményeket érjünk el a franciaországi Eb-n is. 

- Hova utaznál el legszívesebben turistaként?
Dubaiba.

- Hogyan szeretnéd látni magad öt év múlva?
Jól érzem itt magam, egyelőre csak arra koncentrálok, hogy itt a tőlem telhető legjobb teljesítményt nyújtsam. Nyáron érkeztem és rögtön az első szezonban bajnoki címet ünnepelhetek, ami fantasztikus. Persze, jó lenne egyszer egy nagy klubban játszani Spanyolországban vagy Németországban, de ez egyelőre egy álom, amit természetesen megpróbálok megvalósítani. 

- Milyen gyakran látogatsz Horvátországba?
Nem túl gyakran. Zágráb ugyan nincs messze Fehérvártól, de mivel a feleségemmel és a kislányommal élek itt, nem érzem szükségét, hogy gyakran menjek.

- Romantikus alkat vagy?
Erről a feleségemet kellene inkább megkérdezni, de én azt gondolom, hogy igen.

- Mi volt a kedvenc tantárgyad az iskolában?
A horvát nyelv.

- Mi az a tárgy, ami nélkül úgy érzed, nem tudnál létezni?
A labda.

- Mi a kedvenced a magyar specialitások közül?
A gulyás.

- Mi volt eddigi pályafutásod legszebb élménye?
Kettő van, az egyik amikor a Hajduk Splittel az Európa Ligában szerepeltünk, az AEK Athén, az Anderlecht és a Zenit volt a csoportunkban. A másik pedig a mostani bajnoki cím a Vidivel, mivel ez életem első trófeája, amire biztos, hogy mindig emlékezni fogok.

- Ha nem focista lennél, akkor mivel foglalkoznál?
Hivatásos sofőr lennék.

- Szabadidődben legszívesebben mit csinálsz?
Nagyon szeretek kávézni különböző helyeken, erre minden nap szakítok időt. Budapestre és a Balaton mellé, Siófokra is gyakran utazunk. Szeretek sétálgatni csak úgy ezekben a városokban, beülni helyekre, beszélgetni, élvezni a szabadidőt és az életet.

- Hol tervezed a nyaralást?
Két részre osztom a szabadságot, az elsőben pár napot Zágrábban töltünk, majd egy Split melletti szigetre, Brac szigetére megyünk, ahol a szüleim és a testvérem élnek.

Szerző: Vidi.hu

Fotó: vidi.hu

További hírek