ELLEN-ÉRV

Erős Gábor: "Nagyon nehéz mérkőzésre van kilátás"

A Kisvárda edzője szerint remek játékosok vannak a Vidiben, de saját csapatát tartja olyan erősnek, hogy esélyesként lépjen pályára a MOL Aréna Sóstóban.

"A kéthetes bajnoki szünet első része a csapat frissítéséről szólt, hiszen előzőleg folyamatosan jöttek a mérkőzések, nem is voltunk túl sokan, különböző okokból mindig akadtak hiányzóink. Erőnlétileg rendben van a csapat, az utolsó nyolc meccsnek a lehető legjobb állapotban akarunk nekivágni. Úgy érzem, sikerült megvalósítani, amit terveztünk, jó hangulatú, de kemény, pörgős edzéseink voltak. A bajnokság, sőt még a tavaszi szezon előtt sem lehetett arra számítani, hogy a hajrára fordulva ennyi pont előnnyel előzzük meg a fehérváriakat, ezzel együtt nagyon jó csapatnak tartom a szombati ellenfelet, amelyet remek játékosok alkotnak, de valami miatt a szereplésük ebben az évben nem olyan, amire ők is számíthattak. Ettől függetlenül nagyon nehéz mérkőzésre van kilátás, de úgy gondolom, csapatunk van olyan erős, hogy esélyesként lépjen pályára a MOL Aréna Sóstóban" - nyilatkozta a szombaton 17 órakor kezdődő bajnoki előtt a Kisvárda edzője, Erős Gábor.

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: kisvardafc.hu

További hírek