Michael Boris: "A legfontosabb mindig a következő mérkőzés megnyerése"

Csapatunk Kisvárda elleni hazai bajnokija szombaton 17 órakor kezdődik a MOL Aréna Sóstóban.

"A Kisvárda a tabella harmadik helyén áll, ami azt bizonyítja, hogy remek szezont futnak, azonban szerencsére Gyirmóton mi is tudtunk nyerni az előző fordulóban, ahol a három pont mellett annak is örülhettünk, hogy játékban is sok mindent sikerült megvalósítanunk abból, amit terveztünk. A válogatott szünetben két felkészülési meccset is játszottunk: ezeken három gólt szereztünk, viszont kialakítottunk huszonöt helyzetet, ami fontos, de természetesen ezek kihasználásában még előre kell lépnünk. Szombaton az lesz a legfontosabb, hogy megszerezzük az idei első hazai győzelmünket, amit nagyon megérdemelnének a szurkolóink. Ezért keményen dolgozunk, de a Kisvárda is erős csapat, arra számítok, hogy kicsit mélyebben védekeznek majd és megpróbálnak kontratámadásokkal hatékonynak lenni. A győzelem a legjobb gyógyszer minden problémára, és az is jót tesz a játékosok önbizalmának, hogy sok helyzetet ki tudunk alakítani, a cél az, hogy ezeket értékesítsük és csapatként nyerjünk. Szerdán a válogatott játékosaink is visszatértek a nemzeti csapatoktól, ilyenkor mindig beszélek velük a tapasztalataikról. Örülök, hogy Nego és Fiola is az észak-írországi győzelemmel a hátuk mögött csatlakoztak hozzánk, de a legfontosabb, hogy mindenki egészségesen tért vissza. Még nyolc mérkőzésünk van vissza a szezonból, mindig az a legfontosabb, hogy a következőt megnyerjük és hétről hétre fejlődjünk" - nyilatkozta a Kisvárda elleni bajnoki mérkőzés előtt vezetőedzőnk, Michael Boris.

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek