Elmaradt a Budapest Honvéd - Videoton FC bajnoki

Bognár Tamás játékra alkalmatlannak ítélte a Bozsik Stadion talaját.

A játékvezető, Bognár Tamás a Bozsik Stadion centerpályájának alapos szemrevételezése után úgy döntött, hogy azon nem lehet megrendezni a szombati napra kiírt Budapest Honvéd – Videoton FC bajnoki találkozót. 

Ahogy arról korábban írtunk, klubunk a hét folyamán jelezte, hogy véleményünk szerint ideálisabb lenne egy későbbi időpontban megrendezni a Honvéd elleni bajnokit, de ellenfelünk úgy nyilatkozott, hogy mindent megtesznek azért, hogy játékra alkalmas legyen a talaj. Minden bizonnyal ez így is történt, ám a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt sejteni lehetett, hogy sajnos hiába minden igyekezet, a mérkőzés elmarad majd. 

Klubunk üdvözli a játékvezetők felelős döntését, kifejezetten baleset-, és sérülésveszélyes lett volna ezen a talajon futballozni mindkét csapat játékosai számára, ugyanakkor sajnálatát fejezi ki, hiszen több lelkes szurkolónk így feleslegesen látogatott ki a Bozsik Stadionba. 

A rangadó új időpontjáról az MLSZ Versenybizottsága dönt majd, amint ez megtörtént, természetesen azonnal tájékoztatjuk szurkolóinkat.

Szerző: Vidi.hu

További hírek