ELLEN-ÉRV

Csertői: "Eredményesek lehetünk a Videoton FC ellen"

A sikert a szervezett védekezésből vezetett támadások jelenthetik a paksi tréner szerint.

"A labdarúgásban, és különösen a magyar mezőnyben bármi megtörténhet. Hazai pályán jobb játékot kell mutatnunk, mint az elmúlt fordulóban a Puskás Akadémia ellen. Az ország egyik top csapatát, a Videoton FC-t fogadjuk, amely mind játékos állományban, mind gazdaságilag az egyik legerősebb. De nem adjuk fel, úgy megyünk ki a pályára, hogy ellenük is lehet nyerni. Ehhez azonban mindenkinek száz százalékot kell nyújtania. Legutóbb a támadójátékunk enervált volt, ugyanakkor a védekezésünk majdnem tökéletesre sikeredett, leszámítva azt az átlövést, amiből gólt kaptunk. Lehetett volna hárítani, de nem így alakult. Tehát, a védőmunkát elvégeztük, ugyanakkor a támadások felépítése gyengére sikerült. Mivel a Vidi ellen nem játszhatunk ki-ki meccset, ezért szervezett védekezésből vezetett támadásokkal kell operálnunk. Mindezt sokkal hatékonyabban, mint legutóbb tettük. Úgy gondolom, hogy így eredményesek lehetünk a Videoton FC ellen" - nyilatkozta Csertői Aurél a paksifc.hu-nak.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek