EURÓPA LIGA

Bemutatjuk a háromszoros belga bajnok KRC Genket

Volt Vidi-játékos szerepel most a Genkben, és volt Genk-játékos szerepel most a Vidiben.

Az 1999-2000-es idényben a Bajnokok Ligájában a szlovén NK Maribor már a selejtezőben búcsúztatta a csapatot, és bár újra kupagyőztes lett, az idény végén a bajnokságban a 9., egy évre rá a 11. helyen végzett. A 2001-2002-es bajnokságot azután újra a Genk csapata nyerte, így ismét esélye nyílott, hogy bejuthasson a Bajnokok Ligájába, és ez a cseh Sparta Praha elleni selejtező során, idegenben szerzett több góllal sikerült is. A csoportküzdelmekben végül négy döntetlennel és két vereséggel végzett és a csoport utolsójaként (a Real Madrid, AS Roma és az AEK Athén mögött) kiesett.

A 2006-2007-es szezonban a klub szinte végig vezette a bajnokságot, végül egy Germinal Beerschot elleni váratlan vereség miatt az Anderlecht lett bajnok.

2008-ban egy kiábrándító 10. helyezés után szerződtették Ronny Vangeneugdent és számos új játékost (többek között Tőzsér Dánielt is), és bár a bajnokságban újra nem sikerült a legjobbak közé kerülni (8. hely), de sikerült megszerezni a klub harmadik kupagyőzelmét.

2011-ben a KRC Genk harmadszor hódította el a belga bajnoki címet. Ennek köszönhetően a Bajnokok Ligájában indult a csapat, és a Partizant, majd a Maccabi Haifát kiejtve a főtáblára jutott, ahol a Bayer Leverkusen (1–1), a Chelsea (1–1) és a Valencia (0–0) sem tudta legyőzni hazai pályáján, igaz, idegenben viszont még gólt sem szereztek a belgák (0–2, 0–5, illetve 0–7).

A 2012–2013-as Európa Ligát a harmadik selejtezőkörben kezdték a belgák, az Aktobét oda-vissza megverték 2–1-re, majd a Luzern ellen 3–2-vel (2–0, 1–2) jutottak tovább.

2007-2011 között a belga csapat játékosa volt Tóth Balázs, aki az utolsó szezont már a holland Venlónál töltötte kölcsönben. 2009 óta pedig a belga csapat kapusa az a Köteles László, aki 2002-2004 között a Vidi keretének tagja volt.

(Fotó: krcgenk.be)

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek