Álvarez barcelonai kalandja

Salvadori válogatott támadónk két edzőtábor között, lazításként a helyszínen nézte meg a Barcelona Villarreal elleni bajnokiját, és a meccs után a katalán együttes egyik sztárjával, Neymarral is összefutott. 

"Az első edzőtábor befejezését követően a csapat kapott két szabadnapot, én pedig úgy döntöttem, hogy még kint maradok Spanyolországban, és elutazom Barcelonába. Sok felé jártam már a világban, de oda még korábban sosem sikerült eljutnom, pedig nagyon vágytam rá. Ráadásul a Barca pályaedzője jó ismerősöm, és sikerült nekem szereznie VIP-jegyet a Villarreal elleni bajnokira. Óriási élmény volt élőben a Camp Nou-ban megtekinteni ezt a remek összecsapást. Mivel régóta szorítok a Barcelonának, külön öröm volt számomra, hogy győztes meccsen láthattam a csapatot. Korábban is volt már alkalmam találkozni Neymarral és Messivel, és a brazil klasszissal a Villarreal elleni találkozó után is váltottam pár szót. Véleményem szerint, ő a világ legjobb labdarúgója, szenzációs dolgokra képes a pályán, az életben pedig egy roppant közvetlen, barátságos srác" - mesélte el barcelonai élményeit Arturo Álvarez.
 

Szerző: Wéninger Ákos

További hírek