A Vidi II is elkezdte a munkát

Disztl László, a csapat vezetőedzője kiemelte, ebben a félévben a játékosok teljesítményének stabilizálása a cél.

Orvosi vizsgálatokkal kezdődött a Vidi II játékosainak felkészülése a tavaszi szezonra, kedden délután pedig már edzést is vezényelt Disztl László a csapatnak. A február 19-i bajnoki rajtig a napi két edzés mellett hét felkészülési mérkőzés vár második csapatunkra.

„A játékosok a szünetre is kaptak programot, így nem nulláról kezdtük a felkészülést. Az orvosi vizsgálatok már lezajlottak, csütörtökön pedig fizikai tesztekkel mérjük fel még a srácok állapotát. Hétfőtől lendülünk bele igazán, minden nap két edzést tartok majd. Az első két hétben több próbajátékos is érkezik, ez idő alatt eldől, hogy a keretet mennyire kell átalakítani, és hogy a próbajátékosok között van-e olyan, aki erősítést jelent. Jövő hétvégétől indulnak a felkészülési mérkőzések, összesen hét meccset szerveztünk le. Az elején könnyebb ellenfelek várnak a fiúkra, de az utolsó három mérkőzésen már külföldi csapatok ellen lépünk pályára. Remélem, hogy mire elérkezünk a február 19-i bajnoki nyitányhoz, addigra minden tekintetben megfelelő állapotba kerülnek a játékosok. Rengeteg a fiatal a keretben, akiknek az őszi félév gyakorlatilag ismerkedés volt a felnőtt focival, hullámzó is volt a teljesítményünk. Mindenképpen cél, hogy a teljesítményüket stabilizáljuk, és eredményességben, továbbá a tabellán elfoglalt helyünkben is előrébb tudjunk lépni. Helyezésekben nem gondolkodunk, a fontos, hogy tavasszal olyan fiatalokat tudjunk harcba küldeni, akik nyáron már akár az első csapatban is be tudnak mutatkozni” – mondta Disztl László vezetőedző. 

 

Szerző: Papp Brigitta

Fotó: vidi.hu

További hírek