ENG
Egykori játékosunk, aki a Vidivel Európa legjobbjai közé jutott, a Fradival pedig bajnokságot és Magyar Kupát is nyert, honlapunk megkeresésére örömmel idézte fel pályafutása legemlékezetesebb pillanatait.
Vaszil Gyula 1964. május 31-én született Siófokon. Szülővárosában ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, majd innen került 1982-ben Székesfehérvárra, ahol 1986-ig futballozott, és tagja volt az UEFA-kupa-döntőig jutó Videotonnak is. 1986 és 1993 között az FTC labdarúgójaként kétszer nyert Magyar Kupát, és egyszer magyar bajnokságot.
A szerda esti Vidi - Fradi bajnoki kapcsán beszélgettünk Vaszil Gyulával.
- Ennyi év távlatából, hogy emlékszel vissza, miképp kerültél Siófokról épp a Vidibe?
Siófokon születtem, ott kezdtem el focizni. Kezdetben a megyei bajnokságban szerepeltünk, aztán feljutottunk előbb az NB III-ba, majd az NB II-be is. Ekkoriban játszottunk egy felkészülési mérkőzést a Videoton ellen, majd a találkozót követően két-három héttel, teljesen váratlanul megkerestek a Vidi vezetői, hogy szeretnének leigazolni. Mint később kiderült, a két klub között egyfajta csere jött létre, ugyanis Tieber Lászlót kapta meg értem a Siófok. Ma hihetetlennek tűnhet, de azért, hogy négy évre elköteleztem magam, egy Videoton színes tv-t és egy Videoton HIFI-tornyot kaptam. 18 éves voltam ekkor, kezdetben a tartalékcsapatban játszottam, de végig az első kerettel edzettem.
- Vidi-játékosként van-e olyan mérkőzés - és itt most nem feltétlenül az UEFA-kupa-menetelésre gondolok, hiszen az teljesen egyértelmű -, amely valami miatt emlékezetes maradt számodra? Mindenképp emlékezetes az első NB I-es meccsem, amit 1982 őszén a Nyíregyháza ellen játszottam csereként, és 4-0-ra megnyertünk. A másik emlékezetes bajnokim épp egy FTC elleni találkozó volt, 1983 tavaszán, ekkor játszottam ugyanis először kezdőként. Bár 2-0-ra elvesztettük azt az összecsapást, a Képes Sportban a mérkőzés egyik legjobb játékosának választottak akkor. Emlékszem, Szokolai Lászlót kellett fognom, aki egy csibész, gólra éhes játékos volt, és elég jól sikerült semlegesítenem. Az igazság az, hogy a Ferencváros már egy évvel korábban leigazolt volna, de akkor még szerződésem volt a Vidivel, hiszen 1982-ben négyéves kontraktust írtam alá. 1986-ban egyébként elég sok játékosnak lejárt a Vidiben a szerződése, és nem én voltam az egyedüli, aki akkor eligazolt Székesfehérvárról. Egy komoly sikerszéria volt mögöttünk, időszerűvé vált a váltás. Nagyon jóban voltam Kovács Feri bácsival, aki tényleg próbált marasztalni, de ő is megértette, hogy az én helyzetemben nem lehetett akkor nemet mondani a Ferencváros hívó szavának, hiszen már akkor is az ország egyik legnagyobb klubja volt a Fradi, ráadásul míg a zöld-fehérekkel sikerült egyezségre jutnom lakás ügyben, a Videoton akkori vezetőivel sajnos nem. Nem volt könnyű elhagynom Székesfehérvárt, mert tényleg szerettem a várost és a csapatot is, de mindenképp előrelépést jelentett akkor a Ferencvárosba igazolni. - Ha a Vidiből és a Fradiból megnevezhetnél egy-egy korábbi csapattársadat, aki szerinted a legjobb játékos volt, akkor kit mondanál? Na, most egy nagyon nehéz kérdést tettél fel, hiszen mindkét klubban megannyi remek futballistával szerepelhettem együtt, amire egyébként nagyon büszke is vagyok. Viszont, ha már választanom kell, akkor a Vidiből Csongrádi Ferit emelném ki, aki úgymond a szárnyai alá vett, amikor kölyökként a Vidibe kerültem. Emlékszem, az első évben még a kiesés elkerülése ellen harcoltunk, majd jött Kovács Feri bácsi, és teljesen más arca lett a Vidinek, a következő idényben már bronzérmesek lettünk a bajnokságban. Én persze teljesen odáig voltam, hogy milyen remek csapat lettünk, ekkor mondta Csongrádi Feri, hogy "maradjál már kicsi, láttad volna mi volt itt a 70-es évek közepén, ahhoz képest ez a foci még semmi" (nevet). A Ferencvárosban is kitűnő futballisták voltak a csapattársaim, onnan Lipcsei Pétert tudnám kiemelni, ő tényleg jó zsugás volt. - Szerdán Vidi - Fradi rangadót játszanak, milyen mérkőzésre számítasz? Őszinte leszek, nem tudnám megtippelni a végeredményt. 1993-ban, 29 évesen abbahagytam a profi futballt, ugyanis egyszerűen nem láttam azt, hogyan tudnék majd megélni, ha esetleg végigviszem a karrierem, és 35-36 évesen fejezem be a focit. Éppen ezért még viszonylag fiatalon váltottam, 20 éve a vendéglátásban dolgozom. Nem játszottam később az öregfiúkban, és nem kezdtem el edzősködni sem. Ha van az UEFA-kupa-döntős Vidinek bármilyen eseménye, amire meghívnak, akkor természetesen szívesen elmegyek, mert nagyon klassz érzés találkozni az egykori csapattársakkal, edzőkkel, de ennyi. Ugyanakkor mindig is büszke leszek arra, hogy játékosként két ilyen remek csapatban szerepelhettem. 
Szerző: Wéninger Ákos
Fotó: vidi.hu, tempofradi.hu
