Holender Filipet kérdeztük arról, hogy milyen találkozóra számít szombaton a Debreceni VSC ellen.
A Ferencváros ellen ötvédős rendszerben állt fel a csapat, melynek a bal oldalán kaptál lehetőséget. Hogy láttad, jól működött ez a felállás?
Nyilván nem lehetünk elégedettek, hiszen kikaptunk és jelen helyzetünkben a jó eredmény a legfontosabb. Ennek ellenére, úgy gondolom, a mérkőzés nagy részében rendben volt a védekezésünk. A csapattársaimmal jól tudtunk együttműködni az új szisztémában. Büszke voltam a csapatra, végig harcoltunk, küzdöttünk, sajnos ez most nem ért pontot.
A Debrecen négy vereség után érkezik Székesfehérvárra. A héten összeült náluk a válságstáb, szankciókat és elvárásokat is megfogalmazott a vezetőség. Számukra is nagyon fontos meccs lesz a szombati, foglalkoztok ezzel?
Természetesen hallottunk róla, de ezzel mi nem foglalkozunk. Saját magunkra és a játékunkra kell fókuszálnunk, mert számunkra is a szezon eddigi legfontosabb bajnokija következik. Sőt, az egész előttünk álló hét kulcsfontosságú lesz. Mindent meg kell tennünk a győzelemért!
A korábbi meccseken is megvoltak a lehetőségeitek a gólszerzésre, az Üllői úton két kapufát is lőttetek. Mi kell ahhoz, hogy végre jöjjenek a gólok?
Akkor lennénk bajban, ha nem jutnánk el helyzetekig! Az egy jó alap, ha megvannak a lehetőségeink. Most ilyen peches szériában vagyunk, de azért dolgozunk, hogy ez megforduljon és jöjjenek a gólok és a győzelmek. Szeretném megragadni az alkalmat és megköszönni a szurkolóinknak, hogy mellettünk állnak most is, amikor nem jöttek az eredmények. Harcolni fogunk és mindent megteszünk, hogy közösen győzelmet ünnepelhessünk.
#70
Holender Filip
Középpályás
#70
2024-2025 szezon
16 Meccs
1 Gól
1095 Játszott perc
Szerző: Csik Tamás
Fotó: fehervarfc.hu