ELLENFÉL-LES

A szerb bajnokságban negyedik helyen álló Partizan vár a Vidire csütörtökön

Ellenfelünk korábban a Bajnokok Ligájától búcsúzva került az Európa Liga rájátszásába.

Ahogy arról vélhetőleg már minden Vidi-szurkoló tud, csapatunk csütörtökön az Európa Liga főtáblájára jutásért játszik Belgrádban az FK Partizan ellen. A huszonhétszeres bajnok együttest korábban részletesebben is bemutattuk, lentebb pedig mostani szezonjukról olvashatnak drukkereink.

Bajnoki szereplés

A belgrádi együttes jelen pillanatban a Szerb Szuperliga negyedik helyén áll, de a bajnokságból természetesen csak kevés telt el - éppen annyi, mint Magyarországon, azaz öt forduló. Pozíciójuk pikantériája, hogy az eddigi öt mérkőzésből négyet megnyertek, de mivel az ősi rivális Crvan Zvezda még hibátlan, az épp a Partizant legyőző Vozsdovacs csak egyszer döntetlenezett, míg a hétvégén leendő ellenfelünktől kikapó Vojvodinának jobb a gólkülönbsége, ezért a fekete-fehérek egyelőre leszorultak a dobogóról. Arra, hogy ez mennyire szokatlan szituáció, kitűnő példa az a tény, mely szerint a történelemkönyvekben egészen a jugoszláv időkig, az 1989-90-es pontvadászatig kell visszalapozni, hogy olyan idényt találjunk, amelyben nem végzett az első három között a Partizan.

A belgrádiak jelenlegi gólkülönbsége 11-5-ös, de kettőnél több gólt még csak egyszer szereztek a mostani szezonban, amikor is az első fordulóban 6-1-es kiütésben részesítették a Macsva Sabacs gárdáját. Ezt követően a Javor Ivanjicát 2-1-re, a Szpartak Szabadkát 1-0-ra, a hétvégén a bajnokságokat jellemzően az első négy között záró Vojvodinát egy 89. perces találattal szintén 1-0-ra verték, míg a már említett Vozsdovacs elleni találkozón 3-1-re alulmaradtak.

Támadóik, a kameruni Tawamba és a szerb Djurdjevics egyaránt háromgólosak, de utóbbi játéka csütörtökön szerb sajtóértesülések szerint egy kisebb sérülés miatt kérdéses, ahogy a korábban Újpesten futballozó Neboja Koszovics sem egészséges.

Nemzetközi szereplés

A Partizan nem a Videoton FC elleni párharc során kapcsolódik be az európai kupaküzdelmekbe, hiszen négy mérkőzésen már túl vannak. Ezeket a találkozókat azonban nem az Európa Ligában játszották, hanem májusi bajnoki címüket követően a Bajnokok Ligájában.

Ellenfelünket a második selejtezőkörben a kiemeltek közül párosították a montenegrói Buducsnoszt Podgoricához, de a következő szakaszban már a mezőny koefficiens-pontok alapján gyengébb részéhez tartoztak. Riválisukként ekkor a görög rekordbajnok Olimpiakosz Pireuszt kapták, de a papírformát nem tudták felborítani és búcsúztak az első számú sorozattól.

A montenegróiak ellen még pályán volt, sőt betalált az előző idény szerbiai társgólkirálya, Leonardo, aki azóta távozott a klubtól (utoljára az Olimpiakosz elleni odavágón játszott). A Partizan 2-0-s hazai sikerét követően idegenben sem kapott gólt - igaz, nem is lőtt, így összesítésben is 2-0 lett a végeredmény.

A pireusziak ellen 10 perc után már 1-1 volt az állás Belgrádban (Tawamba volt eredményes), de az 56., majd a 91. percben is kapott egy-egy gólt a Partizan, így rendkívül nehéz helyzetbe került a visszavágó előtt. Pireuszban aztán kétszer is egyenlítettek (ott Djurdjevics talált be), de a győzelmet nem sikerült kicsikarni, így az EL-playoffban folytathatják - ellenünk!

Szerző: Guber Péter

További hírek