"A legfontosabb számomra, hogy játsszak és jól teljesítsek a pályán"

A nyári átigazolási időszakban érkezett csapatunkhoz kölcsönbe az FC Copenhagen támadója, Mamoudou Karamoko, aki elmúlt négy tétmérkőzésünkön egyaránt kezdőként kapott lehetőséget, múlt vasárnap, a ZTE FC ellen pedig első bajnoki gólját is meglőtte az NB I-ben. Bemutatkozó interjú.

- Miért akartál gyerekként futballista lenni?

- Amikor kisgyerek voltam, rajongtam Ronaldinho játékáért, ő volt rám a legnagyobb hatással. Láttam, hogy milyen élvezettel játszik a pályán, én pedig olyan játékossá akartam válni, mint Ronaldinho - ő a példaképem.

- Mit gondolsz, vannak hasonlóságok köztetek?

- A személyiségünk terén nem hiszem, ő kissé őrült, éjjel-nappal bulizik, én viszont nem ilyen vagyok. Természetesen teljesen más szinten játszott ő, mint én, de amikor játszom, sokszor előttem van az ő játéka, amiből én is szeretnék valamit megmutatni a pályán.

- Láttad élőben is játszani őt?

- Igen, egyszer. Ha jól emlékszem, 12 éves voltam, de olyan sok rajongó vette körül, hogy én nem fértem oda hozzá.

- A szüleid támogatták, hogy profi sportoló legyél?

- Nem szóltak bele, nekem viszont ez volt az álmom. Egyébként nem én vagyok az egyedüli futballista a családban, a bátyám jelenleg Luxemburgban játszik. Nem vezetett könnyű út odáig, hogy profi labdarúgó legyek. A Paris FC U19-es csapata után a Strasbourg akadémiájára kerültem, ahol azonban a végén nem ajánlottak nekem szerződést, így nehéz helyzetbe kerültem, klub nélkül voltam. Elmentem Németországba próbajátékra egy negyedosztályú klubhoz, ahol pályára is léptem, és ott szúrtak ki, majd kerestek meg a Wolfsburgtól. Átmentem a teszteken, így kétéves szerződést kaptam a Wolfsburgtól. Karrierem során a német klubhoz kötnek eddig a legszebb emlékek.

- Mikor vált világossá számodra, hogy reális cél lehet a profi karrier?

- Csakis azután hittem el, hogy aláírtam az első profi szerződésemet a Wolfsburgnál. 18 évesen fejeztem be a középiskolát, onnantól kezdve egyszerűbb volt, hogy már csak a focira kellett koncentrálnom. Az iskolát nem igazán szerettem, leginkább azért, mert az órákon ülés helyett mindig mozogni akartam.

- A tavalyi szezonban egy mérkőzésen pályára léptél a Bajnokok Ligája csoportkörében is a Manchester City ellen. Az életed eddigi legemlékezetesebb mérkőzése?

- Igen, biztosan karrierem egyik legemlékezetesebb napja marad. Amikor hallod a BL-himnuszt, és a világ élvonalába tartozó játékosok ellen játszol, akkor tapasztalod meg igazán azt, hogy mi az a szint, ahova annyian el szeretnének jutni. Azt vallom, mindig becsülje meg az ember azt a helyet vagy ligát, ahol játszik, de a Bajnokok Ligája egészen más kávéház.

- Mik a benyomásaid Magyarországon?

- Itt lakom Fehérváron, amit egy nagyon nyugodt városnak ismertem meg, nincs okom semmire panaszkodni. A város nyugodtsága segít nekem abban, hogy csak a focira kelljen koncentrálnom.

- Mennyire volt nehéz megszokni ezt Párizs után, ami egy több mint kétmillió lakosú világváros?

- Valóban, Párizs totális ellentéte Fehérvárnak ilyen szempontból, de őszintén szólva amikor ott éltem, sokszor éreztem, hogy egy kis csendre és nyugalomra lenne szükségem magam körül. Azt gondolom, Fehérvár a munkám szempontjából megkönnyíti a dolgomat, amikor pedig évi egyszer-kétszer el akarok menni bulizni, azt Párizsban meg tudom tenni.

- Mennyi időd volt megismerni a várost és a környékét?

- A napom általában úgy néz ki, hogy reggel jövök az edzésre, amit követően hazamegyek pihenni, szoktam ilyenkor egy-két órát aludni. Esténként van, hogy elmegyek sétálni a városba, így a belvárosban már volt szerencsém körülnézni, más esetekben pedig vacsorázni szoktunk menni a barátaimmal.

- Dániában kétszer bajnokcsapat tagja, egyszer kupagyőztes voltál, a Bajnokok Ligájában is pályára léptél, játszottál Franciaország és Dánia mellett Németországban és Ausztriában is. Ezen nemzetközi tapasztalatok alapján milyennek látod a magyar bajnokságot?

- Az itteni focit leginkább az osztrákhoz tudnám hasonlítani azok közül, amikkel van személyes tapasztalatom. Ahogy Ausztriában, úgy Magyarországon is jellemző, hogy hol az egyik, hol a másik csapat támad nagy erővel, de ez a fajta játék közel áll hozzám - ebből a szempontból egyébként a dán bajnokság sem áll messze az említett kettőtől.

- Kik a legjobb barátaid a csapatban?

- Mindenkivel szoktam beszélgetni, de ha néhány játékost ki kell emelnem, Frank Bambockkal, Deybi Floressel, Lirim Kastratival, Kenan Kodróval, Rúben Pintóval és Nikola Serafimovval a legszorosabb a kapcsolatom. Azt éreztem, hogy nagyon gyorsan befogadtak a csapatba, e mellett boldog vagyok a miatt is, hogy az elmúlt hetekben sok játéklehetőséget kaptam.

- Mi a közös nyelvetek velük?

- Az anyanyelvem a francia, e mellett többé-kevésbé beszélem az angolt és a németet is. A spanyol hasonlít a franciához, így amikor Kenanék egymás között beszélgetnek, általában értem őket, válaszolni azonban nem tudok a nyelvükön (nevet).

- Mekkora előnyét érzed annak, hogy 24 éves korodra már az ötödik országban futballozol? Fiatalon megismertél különböző futballkultúrákat és bajnokságokat…

- Igen, abszolút. És ahogy megtapasztaltam a különböző bajnokságok sajátosságait, arra is rájöttem, hogy mi fekszik az én játékomnak és mi kevésbé. A 4-4-2-es felállásban érzem magam a legkomfortosabban, ahol a két csatár körül én játszom hátrébb. E mellett tudok játszani a szélen vagy egycsatáros felállásban befejező csatárként is. Szeretem a 4-3-3-as felállást is, de igazából az a legfontosabb, hogy játsszak, nem az, hogy milyen pozícióban. Összességében viszont a kétcsatáros játékot szeretem, ahogy Kenan is.

- Mennyit tud segíteni ő neked, amikor együtt játszotok, hiszen neki a spanyol La Ligában is van tapasztalata?

- Mindenben segít, és mivel kettőnk közül ő a tapasztaltabb, szokott is nekem tanácsokat adni a játékomat illetően. Részemről pedig hiba lenne, ha nem tanulnék tőle.

- Milyen célok lebegnek előtted ilyen fiatalon?

- Mindig felfelé nézek és a lehető legtöbbet szeretném elérni, de mivel az előző klubomnál Koppenhágában nem kaptam sok lehetőséget, most a legfontosabb számomra, hogy játsszak és jól teljesítsek a pályán. Ezt követően nagy célom, hogy pályára léphessek Elefántcsontpart válogatottjában a 2024 eleji Afrikai Nemzetek Kupáján. Nagy álmom a nemzeti csapat, de ehhez előbb stabilan jó teljesítményre lesz szükségem.