A Fradi elleni rangadó következik

A Rangadók tavaszának harmadik felvonása következik a Sóstói Stadionban, a fiatalok a gyengélkedő Budaörshöz látogatnak. 

OTP Bank Liga, 26. forduló
Videoton FC - Ferencváros vasárnap, 16.00 óra

Kedden 16 órakor a ligaválogatott az U21-es válogatottal játszik edzőmérkőzést Telkiben. Előbbiben Nikolics Nemanja,utóbbiban Gosztonyi András és Kovács István is pályára léphet.

A Ferencváros jó formában várja a Videoton FC elleni vasárnapi rangadót, hiszen legutóbb még a 21. fordulóban, Szombathelyen szenvedtek vereséget, azóta egyszer játszottak döntetlent és háromszor nyertek. Az előző játéknapon a Kecskemét ellen diadalmaskodtak hazai pályán 2-1 arányban. Ha a teljes tavaszi szezont nézzük, öt győzelem, három döntetlen, két vereség a mérlegük, ha csak a 2012-ben lejátszott meccseket, akkor négy győzelem, két döntetlen, két vereség szerepel a nevük mellett. Érdekesség, hogy a Pécs elleni, idegenbeli 2-0-ás sikert leszámítva, ha nyertek, mindig egy góllal tették ezt, de ha kikaptak, akkor sem volt ennél nagyobb különbség. Détári Lajos csapata egyre jobban összeérik, jelenleg a 9. a táblázaton, de már sokkal inkább a mezőny első feléhez tartozik, mint a hátsóhoz, a kiesőhelytől 12 pontra, az ötödiktől csak 5 pontra van. Ősszel 1-0-ra nyertünk az Üllői úton, a tavalyi bajnokságban tavasszal 5-0-ra ütöttük ki a zöld-fehéreket Budapesten. A legutóbbi székesfehérvári összecsapáson, 2010 nyarán 1-1-es döntetlen született, a Vidiből Nikolics volt eredményes. Utoljára 1993 novemberében - Horváth Ferenc mesterhármasával - győztünk hazai pályán a Fradi ellen.

OTP Bank Liga, NB I 26. forduló Mérkőzés TV
2012. április 27. (péntek) 18 óra Paks - Honvéd SportM
2012. április 28. (szombat) 15 óra Újpest - Vasas Sport1
2012. április 28. (szombat) 17.30 Diósgyőr - DVSC Sport1
2012. április 28. (szombat) 18 óra Kaposvár - Pécs -
2012. április 28. (szombat) 18 óra Lombard - ZTE -
2012. április 28. (szombat) 18 óra Siófok - Haladás -
2012. április 29. (vasárnap) 16 óra Videoton FC - FTC M1
2012. április 29. (vasárnap) 18 óra Kecskemét - Győri ETO Sport2

NESS Hungary NB II., 25. forduló
Budaörs - Videoton-Puskás Akadémia
szombat, 17.00 óra

A Győr II 2-0-ás legyőzése után a 15. helyezett Budaörshöz látogat Hartyáni Gábor csapata. Szombati ellenfelünk a legutóbbi fordulóban megszerezte első tavaszi győzelmét, 4-2-re nyertek a Veszprém csapata ellen. A tavaszi szezonban ötször kikaptak és két döntetlent játszottak, a 16 csapat közül a második legtöbb gólt kapták a bajnokságban. A elmúlt években masszív középcsapat a 2011-2012-es évben tehát bukdácsol, jó lenne folytatni ellenük is az utóbbi hetek sikereit.




Szavazzon a Vidi-mezre a SportTV mezszépségversenyén az alábbi linkre kattintva!

Szerző: Acsai N. Ferenc

További hírek