35 éves skót bíró vezeti a Partizan elleni meccsünket

John Beaton több alkalommal is közreműködött már magyar csapat mérkőzésén - legutóbb 2014-ben a Románia - Magyarország Eb-selejtezőn.

John Beaton 1982. január 9-én született. Fiatalon, 19 esztendősen végezte el a játékvezetői tanfolyamot, skót élvonalbeli mérkőzéseket pedig 2009 óta vezet. Öt éve, 2012-ben került fel a FIFA játékvezetői listájára. Az első két komolyabb nemzetközi mérkőzését a 2012-es U19-es Eb elit-körben a magyar U19-es válogatottnak vezette: a román U19-es válogatottól 4-0-ra, a szerb U19-es válogatottól pedig 1-0-ra kaptunk ki. Két évvel ezelőtt, 2015-ben szintén két U19-es válogatott meccset vezetett Magyarországnak, mindkét találkozón 1-1-es döntetlen született Azerbajdzsán és Szlovénia korosztályos válogatottja ellen. 

2014-ben alapvonali játékvezetőként működött közre a Románia - Magyarország (1-1) Eb-selejtezőn. Azon a találkozón csapatunk két játékosa, Juhász Roland és Varga József is szerepelt. 

John Beaton legutóbb augusztus elején, a Kobenhavn - Vardar (4-1) BL-selejtezőt vezette. A csütörtök esti Partizan - Vidi EL-rájátszás első mérkőzésén Beaton segítői Graeme Stewart és Stuart Stevenson lesznek, míg a tartalék játékvezetői teendőket Donald Robertson látja el. 

Szerző: Wéninger Ákos

További hírek