"Várom, hogy bemutatkozhassak az NB I-ben"

A fiatal portugál csatár vasárnap akár már pályára is léphet, hiszen minden szükséges papírja rendben van.


Köszönöm szépen, remekül vagyok. Nagyon jó helyre kerültem, igazán profi körülmények között készülhetünk a felcsúti edzőközpontban. Székesfehérvár is nagyon szép város, szóval tényleg jól érzem magam. Csupán egy dolgot tudnék negatívumként megemlíteni, hogy amikor megérkeztem Magyarországra, akkor a reptéren elkeveredett a bőröndöm, amit azóta sem talált meg a légitársaság, amelyikkel iderepültem. Ez a dolog kicsit megnehezítette az első egy-két napomat, de ezt leszámítva tényleg minden nagyon szuper.

- A Vidi-Sturm BL-mérkőzést a helyszínen tekintetted meg, tetszett a mérkőzés?
Nem csak a mérkőzés tetszett, de a Sóstói Stadion is egy igazán lenyűgöző létesítmény, a szurkolók pedig varázslatos hangulatot teremtettek. Nagyon tetszett a csapat játéka, továbbjutást érdemeltünk volna.

- Amennyiben Paulo Sousa úgy dönt, hogy számít a játékodra a Paks ellen, akkor nincs semmi akadálya, hogy pályára lépj. Várod már, hogy bemutatkozhass az NB I-ben?
Ez csak természetes. Szeretnék minél hamarabb bemutatkozni a magyar első osztályban, és góljaimmal segíteni a csapatot. De az, hogy mikor fogok debütálni, csakis a vezetőedző döntése. Az biztos, hogyha megkapom a lehetőséget, akkor bizonyítani szeretnék az edzőmnek és a szurkolóknak is.


Szerző: Wéninger Ákos