VANCZÁK VILMOS:

"Van esélye a Vidinek a Basel ellen"

A válogatott védő honlapunknak azt is elárulta, hogy Svájcban már hetek óta lehetett arra számítani, hogy leváltják a Basel vezetőedzőjét.

Vanczák Vilmos a magyar válogatott egyik alapembere, aki 2007 óta légióskodik Svájcban az FC Sion csapatában. Ő az a magyar labdarúgó, aki jelenleg talán a legjobban ismeri jövő heti Európa Liga ellenfelünket, az FC Baselt, így természetesen rövid interjút készítettünk vele.

Milyen erősségű csapat jelenleg a Basel?

A nyáron több meghatározó játékos távozott a klubtól, őket pedig nem tudták hasonló képességű labdarúgókkal pótolni, vagyis egyértelműen gyengültek az előző idényhez képest. Ettől függetlenül egyáltalán nem szabad őket leírni, mert még így is egy nagyon erős csapatról beszélünk, akik főleg a támadásokra helyezik a hangsúlyt.

Mit gondolsz, a Vidi egyenrangú ellenfele lehet az Európa Liga csoportkörében a svájci bajnoknak?

Az a véleményem, hogyha a Vidi ugyanolyan zártan és fegyelmezetten védekezik majd, mint tette azt legutóbb a Sporting ellen, és a helyzetkihasználása is hasonlóan jó lesz, akkor mindenképp van esélye a fehérvári csapatnak a jövő heti mérkőzésen.

Mennyire okozott meglepetést Svájcban az, hogy nemrégiben leváltották a Basel eddigi vezetőedzőjét, Heiko Vogelt?

Nem mondanám, hogy váratlanul érte az embereket az edzőváltás. Már hetek óta benne volt a levegőben, hogy valami történni fog, ugyanis a Baselnél megszokták, hogy mindig a tabella élén áll a csapat. Ehhez képest most 12 fordulót követően csupán a negyedikek, igaz nem azért, mert olyan sok vereségük lenne, mindössze egyszer kaptak ki, de a hat döntetlen az összességében nagyon sok pontveszteség a számukra. Szerintem az utolsó csepp a pohárban az a hazai 2-2-es döntetlenjük volt a Genk ellen az Európa Ligában.

Sporting, Genk, Videoton. Szerinted melyik csapathoz áll legközelebb a Basel, ha a tudásszintet nézzük?

Úgy gondolom, hogy a Genkkel azonos erősségű együttes a Basel, ráadásul a csapat erőssége is ugyanaz mint a Genké. Nagyon jók támadásban, de a védekezésükre kisebb hangsúlyt fektetnek. Ami érdekes, hogy idegenben is támadólag lépnek fel, egyből magukhoz próbálják ragadni a kezdeményezést, nem ritka, hogy a szélsőhátvédek is szinte középpályásként játszanak. A támadásaik mindig nagyon veszélyesek és rendszerint eredményesek is, de mondom, a védelmük sebezhető.

Mekkora szurkolótáborral rendelkezik a Basel, milyen népszerű a csapat Svájcban?

Elég sok szurkolójuk van, mondhatni, hogy népszerű csapat. Nem ritka, hogy a nagyobb rangadókra 35-40 ezer néző is kilátogat. Emellett fontos megjegyezni, hogy az egyik legszebb svájci stadion az övék.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek