EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Joan Carrillo: "Ezúttal sajnos nem volt szerencsénk"

A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.

Joan Carrillo: "Nagyon nehéz meccs volt a mai. Rengeteg körülmény nehezítette a dolgunkat. A pálya sem volt igazán jó, nem kedvezett nekünk, és a labdával is voltak problémák a visszajelzések alapján. Az ellenfél csak és kizárólag a védekezésre koncentrált. Ilyen csapat ellen sem játszani nem szeretek, sem pedig nézni az ilyen mérkőzéseket. Kíváncsi lettem volna arra, hogy hogyan változtat taktikát a hazai együttes, amennyiben sikerült volna gólt szereznünk az első félidőben. A helyzeteink megvoltak, volt kapufánk is, de sajnos nem volt szerencsénk. A hasonlóan defenzív focit játszó Nyíregyházát megvertük 3-0-ra, ma ez sajnos nem sikerült. Nagyon meg akartuk nyerni ezt a találkozót is, de még így is szereztünk egy újabb pontot. A válogatott szünet után folytatnunk kell a megkezdett úton a munkát."

Benczés Miklós: "Az első 45 percben kiegyenlített játékot láthattak a nézők. Meg merem kockáztatni, hogy a nagyobb helyzeteink ebben a félidőben nekünk voltak. A második játékrészben a Vidi birtokolta többet a labdát, és helyzeteket is kialakítottak a fehérváriak. Mi nagyon sokat tettünk azért, hogy megóvjuk a kapunkat a góltól. A mérkőzés nagy csattanója lett volna, ha Lencse a 88. percben belövi a ziccerét. Úgy gondolom, a döntetlen a látottak alapján reális eredmény."
 

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news