Michael Boris:

"Rúben Pinto sérülése sajnos nagyon komolynak tűnik, így azzal kezdeném, hogy jobbulást kívánok neki! Biztos nem lesz rövid idő a felépülése, de várjuk vissza. Nem csak az eredmény, hanem az ő elvesztése is sokkolt minket. Jól kezdtük a meccset, eldönthettük volna a három pont sorsát már az első percekben, de az újpesti kapus nagyokat védett. Nagyjából 15-30 percig működött a játékunk, utána visszajött a meccsbe az Újpest. A 60. perc után pedig megálltunk, nem fociztunk tovább, az Újpest betalált és meg is nyerte a bajnokit. Nem tudom még az okait annak, hogy miért torpantunk meg. Houri hosszú idő után kezdett, nem bírt ma többet a hosszú sérülése után, a cseréje után az előrejátékunk nem működött. Több piszkos munkát kell végeznünk a pályán, a cserék sem hozták meg azt a hatást, amit vártunk tőlük. Nagyobb erőfeszítést várok el mindenkitől, a hosszú labdáknál több opciót kell mutatniuk a pályán lévőknek a mozgásokkal. Teljesen megértem a szurkolóink elkeseredettségét. Mi sem vagyunk elégedettek saját magunkkal."



Milos Kruscic:

"Számítottunk arra, hogy nagyon nehéz mérkőzésünk lesz, hiszen egy győzelemre éhes MOL Fehérvár várt ránk Sóstón. Nagyon jó játékosai vannak az ellenfélnek, ezt az első 10 percben láthattuk a pályán is. Nem taktikai hibákat vétettünk, hanem egyéni problémák voltak, de ezeket sikerült kiküszöbölni, majd utána már az ellenőrzésünk alatt volt a találkozó. A második félidőre már több helyzetünk is volt, bár itt is nagyon támadó szellemben lépett fel a Vidi. Ekkor az volt a célunk, hogy megőrizzük az eredményt, majd lépésről-lépésre építettük fel a saját támadójátékunkat, ahogy megnyíltak a terek előttünk. A játékosoknak elmondtam a szünetben: ez egy olyan meccs, amit végig kell melózni és bizony szenvedni kell a győzelemért! Tanultunk a Kecskemét elleni meccsből, ahol szintén nem játszottunk rosszul, de szinte a semmiből kaptuk a gólokat. Most megragadtuk a lehetőséget és meg is nyertük a mérkőzést! Nagyon örülünk a három pontnak, taktikailag egy jó mérkőzés van a csapat mögött. Mi mást is mondhatnék, amikor Fehérvárról el tudjuk hozni mind a három pontot? Goure sérülése pedig remélhetőleg nem komoly, az első vizsgálatok alapján a csapatorvos szerint nincs okunk nagy aggodalomra."