Michael Boris:

“Gratulálok a Debrecennek a győzelemhez! Előzetesen is tudtuk, hogy nehéz meccs vár ránk, hiszen edzőt váltottak a hazaiak, ez pedig az ellenfél játékosainak extra motivációt jelentett. Az első félidőben megvoltak a momentumaink, gondolok itt például Palkó szabadrúgására vagy Budu emelésére, de a ráadásban nagyon rossz pillanatban kaptunk gólt. A második játékrészben mindent kitettünk a pályára, de nem sikerült gólt szereznünk. Ki kell elemeztünk a történteket. Rendkívül csalódottak vagyunk, a Kecskemét elleni győzelem után mindenképp felfelé szerettünk volna elindulni a tabellán. Dolgozunk tovább, hogy jól teljesítsünk a bajnokságban, a jövő heti meccsre való felkészülésre hosszú idő után egy teljes hét áll majd rendelkezésünkre, ahol végre már mindenkire számíthatok majd, Makarenkóra a kéztörése és Kastratira a pénteki kisebb sérülése után is.”



Dombi Tibor:

“Természetesen az alap dolgokat elmondtuk a játékosoknak, a videóelemzőnk is kielemezte a Fehérvárt, de tudtuk, hogy a legfontosabb az lesz, hogy emelt fővel játsszunk, segítsük egymást, a támadó játékosok is példát mutassanak azzal, hogy visszazárnak védekezésben, és persze kellettek nagy védések és szerencsésen is pattantak a labdák, de nagyon sokat tettünk ezért. A legjobb pillanatban rúgtuk a gólt, a cseréink is jól szálltak be, minden játékossal elégedett lehetek. Bebizonyítottuk, hogy akarattal és szívvel mindent el lehet érni.”