Huszti Szabolcs:

"Tudom, hogy sokan kíváncsiak arra, hogy Nego miért nem volt keretben, de sérülés miatt maradt ki, nincs emögött semmi - bár egyébként sem lett volna a kezdőcsapat tagja. Az első negyvenöt percben domináltunk, türelmesen játszottunk és gyönyörű gólokat szereztünk. Merek a fiatalokhoz és azokhoz nyúlni, akik edzésen is mindent megtesznek a csapatért, ennek meg is volt az eredménye ma. Gratuláltam a csapatnak az öltözőben a győzelemhez, de természetesen voltak ma is dolgok, amiken még javítani kell. Az Újpesten elmondott véleményemet is tartom még mindig, emiatt is forgattuk fel kicsit a kezdőcsapatot is a mai bajnoki előtt."

Vezetőedzőnk Kenan Kodróval és a csapat hozzáállásával kapcsolatban is kapott kérdést a sajtótájékoztatón.

"Kodro hozzáállásával nincs semmi gond, de görcsösnek éreztem az elmúlt hetekben, ezért ma nem kezdett. Ezt egyébként megbeszéltem vele külön is a mérkőzés előtt. A csapat hozzáállása is rendben volt ma, megfelelő reakciót mutattak az Újpest meccs után, boldog vagyok a négy gól és a három pont miatt, de nem kell túlgondolni ezt. Ma mindenki futballozni akart, felvállaltuk a játékot, főleg az első félidőben. Mindenki hozzátette azt, ami kellett, Kovács Dani is nagyot védett az első félidőben. A kritikát és a dicséretet is el kell tudni fogadni egy profi sportolónak, ez benne van."



Török László:

"Mindig nehéz egy vereséget értékelni, ezt a mait nem lehet kikozmetikázni. A kisvárdai stílusjegyek ma és az elmúlt fordulóban sem jelentkeztek, csak bizonyos periódusokban. Ma például 2-0-s vezetés után jól jöttünk ki az öltözőből, másik fokozatra kapcsoltunk, támadtunk és tudtunk is szépíteni. Külön nem szoktam játékosokat se kiemelni, se kritizálni a mérkőzések után, de most egy szóra megállnék Odyntsov teljesítménye mellett. Amikor Hindrich Ottó megsérült, elmondtam, hogy megérdemli a játékperceket, mert nagyon jól dolgozott az edzéseken. Viszont az elmúlt két meccsen hét gólt kaptunk, ebben pedig az ő teljesítménye is benne van. Ez csalódás számunkra. Viszont ez a Vidi érdemeiből semmit nem von le, megérdemelten nyertek. Az egész őszi idény és az, hogy a Kisvárda a dobogón van viszont a csapat és a klubalkalmazottak kemény munkájának az eredménye!"