Huszti Szabolcs:

Azzal kezdeném, hogy szeretnék gratulálni a Ferencvárosnak a csoportelsőséghez és ahhoz, hogy tavasszal is Európában szerepelhetnek - szerintem ez az egész magyar labdarúgásnak jót tesz, nekünk is ilyen célokat kell kitűznünk magunk elé. A mai mérkőzés kifejezetten színvonalas volt, úgy éreztem, hogy sokáig dominálni is tudtunk, többet birtokoltuk a labdát, viszont többször meg tudott minket kontrázni a Ferencváros. A meccs végére mindent egy lapra feltéve támadtunk, szerkezetet váltottunk, 4-3-3-ban fejeztük be a meccset, Palkó pedig “8-asba” szállt be Houri mellé. Sérülés miatt ki kellett hagynia egy kis időt, de mondtam neki a meccs előtt, hogy mindenképpen számítok ma a játékára, remek gólt is szerzett. Remélem az egyenlítő találat valamilyen szinten születésnapi ajándék volt a 30. évfordulóját ünneplő RBD-nek is! Nagyon tetszett a második gólunk után a csapat és a stáb reakciója, a gólörömnél lehetett látni, hogy mindenki nagyon együtt van, mindenki kiteszi szívét-lelkét azért, hogy sikeres legyen a csapat. Szerintem látszik a fejlődés rajtunk, de nem szabad ezzel megelégednünk, mennünk kell tovább, hiszen szerdán már Újpesten lépünk pályára.



Sztanyiszlav Csercseszov:

A csütörtöki mérkőzés és a hosszú utazás után nem volt könnyű ma pályára lépnünk, ráadásul sérülés miatt is hiányzott pár játékosunk. Azt mondtam az öltözőben a mérkőzés után a srácoknak, hogy ketté kell ma választanunk a végeredményt, meg a játékunkat, mert az utóbbi rendben volt, azonban a győzelemhez a helyzeteinket sokkal jobb arányban kellett volna kihasználnunk. Nem lepett meg a játékával a Fehérvár, hiszen minden csapatnak nehéz dolga van az ő stadionjukban, így a meccs előtt is kemény összecsapásra számítottunk.