Michael Boris:

"A második gól után ébredtünk fel, utána már előrefelé játszottunk, ezt talán lehetett kintről is látni. Az első félidőben 0-0 volt az állás, a játék talán “oké” volt, de nem voltunk igazán veszélyesek. A második gól előtt nekünk volt helyzetünk, majd egy ellentámadásból megkaptuk a második találatot. Mindegyik csere pozitívan hatott a játékunkra, futómennyiséget hozták, jöttek az összjátékok a támadások alatt is. Mindenki küzdött és hajtott azért, hogy legalább a 2-2 legyen a végeredmény. Azt szerettem volna látni, hogy mindenki adjon ki magából minden energiát, ezt sok játékostól visszakaptam. Minden gólért, minden pontért meg kell küzdenünk, ezt tudjuk jól, hiszen egyes csapatok Európáért küzdenek, a többiek pedig a kiesés elkerüléséért. Nyilván jelenleg a játékosoknak nincs olyan önbizalma, mint egy olyan csapatnak, akik folyamatosan nyerik a mérkőzéseket. Kemény munka vár ránk, haladni kell tovább, és építeni kell a pozitívumokra."

Vezetőedzőnket az első Vidiben eltöltött napjairól is kérdezték a sajtótájékoztatón:

"Ha a Vidiben játszol, vagy a Vidi edzője vagy, akkor a győzelem az elvárás minden meccsen. Ez nagy kihívás, de a meccs utolsó fél órája bizakodásra ad okot. Az ott látottakat kell csinálnunk az első perctől kezdve. Nagyon sokat beszélgettünk a játékosokkal a héten, itt voltunk minden nap sokáig. Tudjuk, hogy ez nem egy könnyű időszak. Láttam olyan dolgokat, amiket látni szerettem volna, a meccs végén már azt kaptam vissza, amit kértem. A szurkolók üzenetét a mérkőzés végén mindenki értette, én is, bár magyarul azért nem beszélek jól, de segítettek a fordításban. Érthető, hogy hangot adtak a véleményüknek egy újabb vereség után, Németországban is előfordul ilyesmi, nincs ebben semmi rendkívüli. Azért dolgozunk majd, hogy javítsuk a hibákat és jobban szerepeljünk."



Milos Kruscic:

“Nehéz elkezdeni beszélni egy ilyen győzelem után. Megérdemeltük a győzelmet, ellenőrzésünk alatt tartottuk a találkozót, több gólt is lőhettünk volna. A Vidi találata a semmiből jött, de a meccs összképén nem változtatott. Több gólt is szerezhettünk volna, szerintem jobban is játszottunk, megérdemelten nyertünk. Teljesen elégedett vagyok azzal, amit a csapatomtól láttam. Védekezésben nagyon szervezettek voltunk, előrefelé is jól megvalósították azt a játékosok, amit elképzeltünk. Még a bekapott gólért sem tudok hibáztatni senkit, ezen az úton kell tovább haladnunk a folytatásban is. Szerintem az első félidőben is jobban játszottunk, azt kértem a csapattól a szünetben, hogy tartsuk az intenzitást és a ritmust és jönni fognak a gólok.“

A teljes sajtótájékoztató megtekinthető ide kattintva.