Márton Gábor:

„Nagyon tanulságos mérkőzésen vagyunk túl. Ötvenöt percen keresztül rendben voltunk, ezt követően a fáradtság miatt más játékot kezdtünk el játszani, ezzel együtt jöttek a hibák, amiket egy ilyen szintű csapat azonnal megbüntet. Mindemellett azt gondolom, hogy ez a mérkőzés is hozzájárult a felkészülésünkhöz. A srácok tették a dolgukat, de be kell látnunk, hogy a Slavia egyelőre jobb csapat nálunk.

A szombati két mérkőzésen az volt a cél, hogy minden játékosunk kilencven percet töltsön a pályán. Természetesen vannak olyan csapatrészek, ahol kisebb a lehetőség a variálásra. Próbáltam úgy összeállítani a csapatokat, hogy mindkét keretben legyenek rutinos játékosok is a fiatalabbak mellett. Nálam nincs olyan, hogy A vagy B csapat, nálam csak egy csapat létezik, a Vidi, ami most ketté lett osztva a két edzőmeccsre.”
 



Jindrich Trpisovsky:

„Kiváló iramú mérkőzést játszottunk. Az első félidőben a MOL Fehérvár a jobbik arcát mutatta, sokkal jobban mozogtak a pályán, mint mi. Örülhetünk, hogy csak egy gólt kaptunk az első játékrészben. A második félidőre összeszedtük magunkat, pontosabban kezdtünk játszani, aminek az lett az eredménye, hogy fordítottunk és megnyertük a találkozót.„