Szalai Tamás:

"Jól kezdtük a mérkőzést, gólt is sikerült szereznünk, de egy szélről érkező beadást követően szerencsétlen öngólt vétettünk. Ez sem törte össze a társaságot, végig kompaktak tudtunk maradni. Szervezett futballt mutattunk be, lezártuk a széleket, lezártuk a pálya középső részét, nem nagyon talált rajtunk fogást a Ferencváros. Le a kalappal a srácok előtt, küzdeni tudásból a mai este csillagos ötös! Csúsztunk-másztunk a pályán, senki nem ismert elveszett labdát, ezért teljesen megérdemelt a mai győzelem. Sokat beszéltünk a játékosokkal, egyénileg és csapatszinten is az elmúlt napokban, remélem ezzel a sikerrel most átszakadt a gát! A végén mindenki láthatta az ünneplést, szinte bombaként robbant fel a keret a pályán! Küzdöttünk egymásért és Fehérvárért, ez pedig sikerre vezetett.”



Sergei Rebrov:

„Tudtuk, hogy mennyire fontos ez a mérkőzés, hiszen két éve nem voltunk a kupadöntő közelében, de nem sikerült a továbbjutás. Ha ugyanis nem lőjük be a helyzeteinket, akkor nem tudunk nyerni. Az első félidőben sok lehetőségünk volt, ezek azonban nem mentek be, az ellenfél viszont kétszer is betalált. Az előny birtokában a második játékrészben nagyon kompakt módon védekezett a Vidi. Tudtuk, hogy a kontrákra és a pontrúgásokra építenek, nem leptek meg bennünket, de ma talán jobban akarták a győzelmet. És azt is tudjuk, hogy nagyon jó játékosok játszanak Fehérváron, hiába harmadikak csak a bajnokságban. Ma minden párharcot meg akartak nyerni, ez pedig győzelmet ért nekik. Még a bajnokságnak sincs vége, innentől arra koncentrálunk, hogy megnyerjük..”