Márton Gábor:

"Finoman fogalmazok, ha azt mondom, hogy szenvedélyes volt a mérkőzés. Azért jöttünk, hogy gyakoroljunk, ez a meccs is a felkészülésünk részét képezte. Én azt szeretem, ha mindkét csapat a futballal foglalkozik. Nyilván ha a játékosaimat provokálják és szétrugdossák, azt mondom, ne hagyják magukat, de erről nem is érdemes többet beszélni.

Az első félidőben kissé bátortalanul játszottunk. Volt egy 10-15 perces áramszünet, ekkor az ellenfél rúgott két gólt. Ebben a játékrészben mezőnyben is jobbak voltak nálunk. Szünetben bátrabb focit kértem a csapattól és a második félidőben sok mindent viszontláttam a pályán abból, amit az edzéseken gyakoroltunk. Összességében jó mérkőzést játszottunk, sikerült felvennünk a megfelelő iramot. Hogy kemény volt a mérkőzés az nem baj, hadd szokják a srácok. Hogyha egy csapat így fel tudja venni a kesztyűt és vissza tud jönni 2-0-ról, ahogy mi tettük, az nagyon pozitív."



Jan Kozak:

"Nagyon intenzív mérkőzést játszottunk. Kemény összecsapásoknak lehettünk szemtanúi a pályán, ez is benne van a futballban, de ez a meccs is a felkészülésünket szolgálta. Az első félidőben megszereztük a vezetést, majd meg is dupláztuk az előnyünket. A második félidőben aztán egyenlített az ellenfél. Le kell vonnunk a következtetéseket és folytatnunk kell a felkészülést, hogy a szezon kezdetére megfelelő formába kerüljünk."