Márton Gábor:

"Gratulálok az MTK-nak, teljesen megérdemelt a győzelmük. Részünkről botrányos teljesítményt nyújtottunk, rendkívül csalódott vagyok a hozzáállásunk miatt, ez egyszerűen elfogadhatatlan. Az nem lehet, hogy az ellenfél jobban akarja a győzelmet nálunk. A játékban benne van a vereség, és ki is lehet kapni, csak a hogyan nem mindegy. Mérkőzés előtt semmi jel nem utalt arra, amit most a pályán láttunk. A terv egy agresszív támadófutball volt, de ezt sétálgatva nem lehet kivitelezni. Mindenki úgy játszik, ahogy hagyják, sajnos mi ma este csak asszisztáltunk a pályán. Ez a teljesítmény nem jellemző a csapatra, a mai hozzáállás számomra is egy váratlan dolog, azon kell dolgoznunk, hogy ilyesmi többet ne forduljon elő."



Michael Boris:

"Nagyon örülünk a mai sikernek. Már az első félidőben is megvoltak a lehetőségeink, egy helyzetet tudtunk értékesíteni, de akár több góllal is vezethettünk volna. A második félidőre is a megfelelő hőfokon égve jöttünk ki, agresszívan játszottunk. Az volt a célunk, hogy megbontsuk a Vidi középpályáját, és már a pálya közepén megállítsuk a támadásaikat. Összességében teljesen megérdemelt a győzelmünk, és reális a kétgólos különbség."