Joan Carrillo:

„Ez most a munka ideje, de látom a fejlődést is a csapaton. A játékosok folyamatosan egyre jobban megismerik és magukévá teszik azt a játékfilozófiát, amelyet elvárok tőlük. Ma tetszett a csapat szervezésettsége, a Sion egy jó együttes, de gyakorlatilag nem is alakítottak ki helyzeteket ellenünk. A mai mérkőzés előtt is még edzettünk, hiszen folyamatosan dolgozunk a taktikai és az erőnléti felkészülésen is. Két nap múlva újabb edzésmérkőzés, az egyes labdarúgók játékperceinél ezt is figyelembe kellett venni, Elek Ákos például tegnap nem tudott edzeni, valamint kisebb sérülés miatt ma Boban Nikolov és Juhász Roland sem tudott pályára lépni.”



Victor Dionisio:

„Az első félidőben jó nyomást helyeztünk ellenfelünkre, de hiába szereztük meg sokszor a labdát, ellentámadás építése közben gyorsan el is veszítettük azt. Ebben mindenképpen fejlődnünk kell. A félidőben sort cseréltünk és egy másik játékrendszert próbáltunk ki, a mérkőzés utolsó harmadában például két csatár is fent volt a pályán. A második negyvenöt percben többet birtokoltuk a labdát, de nem igazán találtuk a ritmust, ennél intenzívebb játékra lesz szükségünk. Támadásban nem voltunk elég agresszívek, ezért nem is igazán kényszerítettük hibára a magyar csapat védelmét.”