És vége a mérkőzésnek! Megvan a három pont! A MOL Vidi FC Huszti Szabolcs idei második győztes fejesével szerezte meg a három pontot a Budapest Honvéd vendégeként!

Hodzic játszott Negóhoz, aki beadott, középen Huszti küzdött nagyot a dupláért, de közelről nem tudta a kapuba passzírozni a labdát.

 

Kamber fejelt, de nem tudta kapura irányítani.

Góóóóól!

47 pacsi

GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!

Stopira adott be, Huszti Szabolcs pedig emelkedett és az ötös előteréből a kapuba csúsztatott! 1-0!

Huszti Szabolcs

#9

Huszti Szabolcs

Stopira beadását a rövid oldalon Hodzic stukkolta mellé.

Stopira kiszorított helyzetből fejelt mellé.

Nego indította Futácsot, aki átvette ls megverte volna Kambert, aki letarolta, sárga.

Kamber Djordje

 

Huszti szabadrúgása szállt át a hosszúra, Stopira a levétellel átverte Hefflert, majd szinte nullszögből lőtt - Gróf takarásból is védeni tudott. A felpattanó labdát Vinícius nem találta el jól, majd az újra felpörgő játékszert Hodzic ollózta volna a kapuba, de elfejelte Uzoma.

Elek Hadzicot váltotta.

  • Anel Hadzic #8
  • Elek Ákos #6

Pátkai harcolt ki szabadrúgást a tizenhatos oldalvonalától kifelé pár méterrel.

Holender szabadrúgása levágódott Viníciusról, N'Gog visszaemelte középre, a hosszún Lovric félollóval kísérletezett, a labda életveszélyesen pattogott el keresztbe a kapunk előtt.

Elek is jön majd.

Gazdag is besárgult, ő Kovácsot rúgta fel.

Gazdag Dániel

Hodzic rúgott volna el magasra emelt lábbal egy labdát, az érkező Batik azonban elfejelte előle, így az ő fejét találta el támadónk. Sárgát kapott.

Armin Hodzic

#15

Armin Hodzic

Gazdag lőtt mellé 22 méterről egy kifejelt szabadrúgás után.

Milanov váltotta Husztit.

  • Georgi Milanov #77
  • Huszti Szabolcs #9

 

Nagy Gergő lőtt és találta el az eredményjelzőt.

Nego tisztának tűnő szerelését fújta le Vad II, majd Juhász kapott sárgát reklamálásért.

Juhász Roland

#23

Juhász Roland

Hodzic Nikolovot váltotta.

  • Boban Nikolov #19
  • Armin Hodzic #15

Hadzic csúszott be N'Gognak, majd ápolásra szorul. Miután felállt, sárga lapot mutatott fel neki Vad II.

Danilo helyére áll be N'Gog.

  • Danilo #19
  • N'Gog David #89

Hodzic készülődik beállni.

 

Nego beadására Futács érkezett és jobbal a kapu fölé lőtt.

Milanov szabadrúgása kapura tekeredett, de Gróf kiütötte.

Kovács passza után Nego futott a labda után a tizenhatos oldalvonalának közelében, amikor hátulról összeakasztották a lábát - Vad II szerint Uzoma szabálytalansága még kívül volt, szabadrúgás jön.

Folytatódik a mérkőzés!

Vége az első játékrésznek, 0-0 a szünetben az állás.

Mezghrani szögletét könnyen fejeltük ki.

Holender lőtte kapura a szabadrúgást, a sorfalon megcsúszott, szöglet.

Egy Vinícius által előrefejelt Honvéd-kirúgás visszajött, Hadzic belecsúsztatott és így kiléphetett Holender, Vinícius hátulról még a vonal előtt buktatta, sárga.

Vinícius Paulo

#3

Vinícius Paulo

 

Kovács volt lesen.

Mezghrani szabadrúgását Kovácsik gyűjtötte be.

Milanov beadása életveszélyesen tartott középre, de mind Futács, mind Nikolov előtt elment. A hosszún Nego gyűjtötte be és visszaemelte középre, ahol Pátkai nem igazán találta el ziccerben, így Grófé lett - de közben Kamber került a földre, Vad II a sárga lapot mutatta fel Futács Márkónak.

Futács Márkó

#18

Futács Márkó

Mezghrani szöglete a tizenhatos és az alapvonal találkozásánál hullott le - kirúgás.

Holender a bal oldalról egy az egyben találta magát Juhásszal, az alapvonal felé húzott, majd élesen belőtte középre, Kovácsikról szögletre pattant.

Milanov középreadása kis híján a ziccerben helyezkedő Nikolov elé pattant, de végül Grófé lett.

Egy beadást kifejeltünk, Nagy Gergő érkezett a lecsorgóra és ballal lőtt, a labda mellépattogott. Nagyot ápolni kell.

Mezghrani szögletét Danilo lőtte fölé.

Egy előrefejelt kirúgásra Danilo nem mozdult lesen, Holender viszont rástartolt, Kovácsik visszatáncolt, a csatár a tizenhatoson belülről, Vinícius szorításából lőtt, kapusunk hatalmasat védett!

 

Mezghrani szöglete mindenki fölött elszállt, majd később Lovric emelt vissza, ez is elment keresztbe, kirúgás.

Gazdag fejelt középre, Pátkai érkezett és kivágta, szöglet.

Milanov kapott indítást az alapvonal közeléből, Batik csak szabálytalanul tudta megállítani, sárga lap.

Batik Bence

Nego szerelte az utolsó pillanatban a tizenhatosra betörő Gazdagot.

Stopira kiválóan fedezte a labdát, kirúgás következhet.

A mezőnyben folyik a játék.

Milanov lőtt jócskán fölé.

Futácsot lökte el Kamber egy felívelés levétele közben, szabadrúgás a tizenhatos előteréből.

Ezt is Kamber fejelte el, de ezúttal mezőnybe.

Milanov szögletét Kamber fejelte ki szögletre.

Most Stopira beadása után takarítottak, megint szöglet.

Nikolov sarokrúgását nehezen szabadították fel a hazaiak.

Máris szögletet rúghatunk.

Elkezdődött a mérkőzés! Hajrá Vidi!

Érkeznek a felek!

A Honvédnek sérültje egy van - Beglarishvili -, eltiltottja egy sem.

 

A 17 órakor kezdődött bajnokikon Vass Ádámot lecserélték, Pillár Róbert pedig meccskeretben sem volt, ezért Loic Nego maradt az egyetlen mezőnyjátékos, aki az összes mérkőzés minden percét pályán töltötte az NB I 2018-19-es idényében.

A felek már melegítenek.

A Ferencváros mérkőzése az imént fejeződött be, a zöld-fehérek 3-0-ra győzték le a Paksot.

A Honvédnál a Magyar Kupában szerdán triplázó David N'Gog kimaradt a kezdőből.

Együttesünk kispadjára leülhetett a szerdán sérülés miatt lecserélt Elek Ákos, azonban Marko Scsepovics - ahogyan azt a molvidi.hu-n korábban jeleztük - nem tudta vállalni a játékot.

A Budapest Honvéd kezdője így néz ki: Gróf - Kamber, Lovric, Batik - Mezghrani, Heffler, Uzoma - Gazdag, Nagy G. - Danilo, Holender.

Marko Nikolics kezdőcsapata a mai találkozón az alábbi: Kovácsik - Nego, Juhász, Vinícius, Stopira - Pátkai, Hadzic, Nikolov - Kovács I., Milanov - Futács.

 

Köszöntjük szurkolóinkat az Új Hidegkuti Nándor Stadionból, ahol együttesünk 19:30-as kezdettel a Budapest Honvéd vendége lesz.

Budapest Honvéd FC

Budapest Honvéd FC

#99 Gróf Dávid

#2 Mezghrani Mohamed Amin

#3 Uzoma Eke

#6 Gazdag Dániel

#7 Batik Bence

#11 Holender Filip

#13 Heffler Tibor

#19 Danilo

#24 Kamber Djordje

#25 Lovric Ivan

#77 Nagy Gergő