Vége a meccsnek!

Gól

Videoton FC

1 - 1

Beijing Renhe FC

GÓL!
Az utolsó percben egy szabadrúgás után Li Chen vette be közelről a kapunkat!

Tóth Bencének is villant a sárga egy taktikai faultot követően.

Tóth Bence

#55

Tóth Bence

Bolla adott szép labdát Szabónak, aki 20 méteren keresztül vezette azt, majd 22 méterről alig lőtt kapu mellé.

Fiola kapott sárga lapot!

Fiola Attila

#5

Fiola Attila

Gyors kínai támadás végén ismét Tujvel őrizte meg kapunkat a góltól egy nagy bravúrral!

 

Kovács indította szép labdával Szabót, a partjelző azonban lest jelzett.

Kovács 16 méterről leadott lövése suhant el centikkel a kínai kapu mellett.

Sikerült kijönnünk a szorításból, és most a kínai térfélen zajlik a játék - de továbbra is gólhelyzet nélkül.

A találkozó első nagy kapusbravúrja Tujvel nevéhez fűződik, miután a jobb alsó sarok felé tartó kínai lövést hatalmas bravúrral szögletre tolta.

Ebben a játékrészben eddig valamivel pörgősebben játszik a pekingi együttes, de gólhelyzetet még nem hozott a második 45 perc.

Fiola Attila szerelt a 16-osunk bal szélén becsúszva nagyszerűen. A kínai szöglet pedig veszélytelen volt.

Elkezdődött a második félidő. Íme a csapatunk ebben a játékrészben: Tujvel - Bolla, Mocsi, Fiola, Tamás - Réti, Tóth, Kovács, Pátkai - E. Hadzic,Szabó

Vége az első félidőnek, 1-0-ra vezetünk!

A meccs irama nem rossz egyébként, de túl sok helyzetet nem láthattunk eddig.

Juhász Roli lábára tartott rá csúnyán az egyik kínai támadó. Csapatkapitányunk egy baráti "barackot" adott a kínai játékos kobakjára, és közben megkérte arra, ha egy mód van rá, ne okozzon súlyos sérülést egy barátságos meccsen. Miután mindent megbeszéltek egymással, jött a pacsi, és folytatódott a meccs.

 

Újabb szép támadás, melynek végén Nego passzolt Lazovicsnak, aki 13 méterről kapu mellé pörgetett.

Góóóóól!

15 pacsi

GÓÓÓL!
Kovács István
magabiztosan bombázta a felső léc alá a büntetőt! Ő szerezte 2018. első Vidi-gólját!

Kovács István

#10

Kovács István

11-es! Szép támadás végén Kovács István lapos lövését kézzel blokkolták a kínaiak - 11-es!

Anel Hadzic szerzett labdát a kínai térfél közepén, majd 25 méterről kapu mellé lőtt.

Ilyet sem lát mindennap az ember. Az egyik kínai játékos a térfelünk közepén felrúgta a labdát vezető csapattársát, a játékvezető pedig szabadrúgást ítélt ellenünk.

 

Cao Yongjing nem túl erős, 20 méteres lövését védte Kovácsik higgadtan.

A mieink keményen letámadták a narancs mezes kínaiakat a saját kapujuk előterében, a presszing hatására az egyik védő látványosan feldobta magát, a játékvezető persze továbbot intett. A mellettem ülő kínai kolléga megjegyezte, hogy ezt Kínában általában lefújják...

A túloldalon egy bal oldali beadást fejelt ajtó-ablak helyzetben kapu fölé Ivo. A kínai csapat spanyol edzője mérgében nagyot rúgott egy vizes flakonba, mely métereket repült, majd szerencsésen földet ért.

Lazovics tekert a szélről kapu elé egy szabadrúgást, Zhang Lie magabiztosan védett.

Danko Lazovics indította útjára a labdát.

Érkeznek a csapatok. A Vidi tiszta fehérben, míg a kínai együttes narancs-feketében lép pályára.

Kínai ellenfelünk csütörtökön 4-2-re kikapott a velünk egy szállodában lakó osztrák Rapid Wien csapatától edzőmeccsen, itt Benidormban.

Elkezdődött a bemelegítés!

"Huszti Szabolcs és Vinícius rehabilitációs edzéseken vesznek részt, néhány játékos pedig fertőzéses vírusfertőzésen esett át, vagy apróbb izomproblémákkal küzd, így Scsepovics, Varga és Géresi sem lépnek ma pályára. A tervek szerint ők a következő mérkőzésen keretben lehetnek" - tájékoztatott bennünket dr. Kovács Tibor csapatorvos.

Íme a mai kezdőcsapatunk: Kovácsik - Nego, Juhász, Tóth, Stopira - Pátkai, Réti, Kovács, A. Hadzic - Lazovics, E. Hadzic

 

Üdvözöljük szurkolóinkat Benidormból, ahol bő egy óra múlva felkészülési mérkőzésen lép pályára csapatunk a kínai élvonalba most feljutó Beijing Renhe FC ellen.

Beijing Renhe FC

Beijing Renhe FC

#12 Zhang Lie

#4 Luo Xie

#5 Wan Houliang

#6 Wang Qiang

#18 Ayovi

#20 Cao Yongjing

#26 Ivo

#31 Rao Weihui

#37 Sun Weizhe

#43 Wang Chu

#58 Liu Jian