Marko Nikolics:

Ma rövid leszek; harmincöt nap alatt a tizedik mérkőzésünket játszottuk, ebből a ritmusból fakad az, hogy a játékosok energiadobozai már a vége felé járnak. A hozzáállásuk viszont ma is kiváló volt, harcoltunk végig, úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk, gratulálok minden játékosnak. A Budapest Honvéddal együtt ott vagyunk az első helyen a tabellán, bejutottunk az Európa Liga rájátszásába, szóval jól sikerült a szezonkezdet. A második félidőben volt egy időszak, amikor megremegett a csapat, de cseréltünk és azt követően a hajrában sikerült befejeznünk a meccset. Az említett periódust leszámítva kontrollálni tudtuk a találkozót, jól passzoltunk, helyzeteket alakítottunk ki és nem engedtük lehetőségekhez a Mezőkövesdet. A hazaiaknak köszönjük szépen a vendéglátást és sok sikert kívánunk nekik a folytatáshoz! A jövő héten nincs hétközi találkozó, így az edzések mellett a regenerációnak is nagy szerepe lesz a programban.

Vezetőedzőnk újságírói kérdésre kitért Juhász Roland és Ezekiel Henty állapotára is. Marko Nikolics elárulta, inkább fáradtságról, mint komolyabb sérülésekről van szó, egyik játékosnál sem kívánták kockáztatni a súlyosabb problémát, de mindkettőjükre számít a DVSC elleni bajnokin.



Radványi Miklós:

Taktikailag véghez vittük, amit elterveztünk. Nem szerettünk volna úgy kinyílni, mint a múlt héten az FTC ellen. Nem hagytuk kibontakozni a Vidit – a gólon kívül. Számítottunk arra, hogy a második félidőben a vendégek erőnlétben már nem lesznek a toppon, azt játszottuk, amit szerettünk volna, a játékosok odatették magukat, de a gólok hiányoztak. A középpályán elkövetett taktikai hiba miatt azonban megkaptuk a második gólt, és vége volt a mérkőzésnek. A második játékrészben nem tudtuk végigjátszani a helyzeteket, egy olyan erős ellenfél ellen, mint a Vidi, így nem lehet pontot szerezni.