Marko Nikolics:

"Nagyon érdekes mérkőzést láthattak a nézők a Pancho Arénában. Gratulálok a játékosoknak a hozzállásukért, az utolsó másodpercig küzdöttek, mindent megtettek, amit ilyen helyzetben lehet. Ez a helyzet pedig nem könnyű – ahogy láthatták csak kettőt cseréltem ma, mert a többi játékos védő volt a padon. Aki lehetőséget kapott, minden egyes labdáért megharcolt, így megérdemeltük a döntetlent. Nagyon buta gólt kaptunk a meccs elején, nem értem a balhátvédünk miért ment a jobboldalra egy bedobás miatt. Ezt követően nagyon sok lehetőségünk volt egy szervezett védelem ellen, de ennél korábban kell betalálni, és több gólt szereznünk ennyi gólhelyzetből. Kevés játékost tudtunk használni, akik játszanak, három naponta játszanak és utaznak hosszú ideje, de még egyszer hangsúlyozom, aki ma pályára lépett, mindent kiadott magából, amit csak tudott. Danko Lazovics, Juhász Roland azért már nem számítanak fiatal játékosnak, nekik sem könnyű ebben a nyári időjárásban kétnaponta pályára lépni. Dankót ezért is cseréltem le – valamit változtatni akartam, nem szerettem volna, hogy megkapja a második sárgáját, és úgy gondoltam, legalább ezzel is nyer 20 perc pihenést. Hétfőre szabadnapot kapott a keret, azt hiszem először, amióta együtt dolgozunk. Jön a Bordeaux elleni visszavágó, aztán a Mezőkövesd elleni mérkőzés, hiszek benne, hogy ez a mai találkozó remek inspiráció lesz mindenki számára a keretben. Pátkai Máté és Varga József talán rendben lesz csütörtökre – ez nem száz százalék, de bízom benne. Hat-hét nap múlva Kovács István is csatlakozhat hozzánk, kedden már Géresi Krisztián is edzhet, Fiola Attila már a csapattal készül, így valamelyest javul a helyzetünk. Ezekiel Henty ma kezdőként kapott szerepet, nem terveztük, hogy 90 percet játszik, ennyire még nem áll készen, de azt hiszem, mutatott már most is pár minőségi dolgot."



Nebojsa Vignjevics:

"Nehéz találkozó volt, hiszen az én szememben a Videoton FC a legjobb csapat a bajnokságban. Nyolcvanhat percig jól játszottunk, aztán három perc alatt leromboltunk mindent, amit felépítettünk. Folyamatosan a koncentrációról beszélek a játékosaimnak, hiszen ha kihagyunk, egy mérkőzést akár egy pillanat alatt el lehet veszíteni. Ez történt legutóbb a Ferencváros ellen és ma is, ráadásul most két pontrúgásból kaptuk a gólokat, olyan szituációkból, amikor elméletileg könnyebb összpontosítani. Összességében gratulálok a játékosaimnak, mert tényleg remek teljesítményt nyújtottak, de nem sikerült nyernünk."