Henning Berg:

Ez egy nagyon jó eredmény! Tudtuk a mérkőzés előtt a Honvéd mérkőzés állását, tudtunk, hogy mindenképpen nyernünk kell és nyertünk is. Jól fociztunk ma. Két fontos gólt szereztünk a mérkőzés elején, Stopi remekül fejelt a hálóba és Nego is szépen oldotta meg a találata előtti szituációt. A kiállítás után az Újpest nagyon nehéz helyzetbe került. Nem mondom, hogy ott eldőlt a három pont sorsa, de onnan hatalmas feladat lett volna visszajönni. Nagyon örülök az eredménynek, nagyon elégedett vagyok a csapat hozzáállásával. Jó formában vagyunk, nagyon várjuk a hátralévő két meccset, ahol tovább harcolunk a bajnoki címért!



Nebojsa Vignjevics:

Az első tíz perc rendben volt, jól kezdtünk - már amennyiben tíz perc után beszélhetek egyáltalán jó kezdésről. Aztán kaptunk két gólt gyorsan, ezeket nagyon könnyen adtuk oda az ellenfélnek. A kiállítás után pedig vége is volt a meccsnek. Véleményem szerint a második félidőben már mind a két csapat a hármas sípszót várta. Gratulálok a Vidinek, ők ma élesebben játszottak.