Henning Berg:

"Úgy gondolom, hogy ma minőségi futballt mutatott a csapat. Támadásban rendben voltunk, jöttek a gólok, jók voltak a beindulások, jó ütemben és pontosan jöttek a passzok, jó volt ezt látni. A piros lapok után pedig lényegében eldőlt a mérkőzés, de addig is rendben volt a játék. A múlt héten a Diósgyőr ellen is megvoltak a lehetőségeink, főleg az első félidőben, de akkor nem sikerült betalálnunk, ma viszont sikerült szép gólokkal eldöntenünk a meccset. Örülök, hogy a csapat így reagálta le azt, hogy az ellenfél szerezte meg a vezetést - ugyanezt láthattuk a DVSC ellen is, amikor szintén 5-1-re nyertünk. Nem először bizonyítják tehát a játékosok, hogy képesek gyorsan felállni egy kapott gól után, nagyon tetszik ez a mentalitás tőlük."



Csertői Aurél:

"Jól kezdtük a mérkőzést, de az első hazai gólnál nagyot hibáztunk. A kiállítások után pedig már egyértelmű volt, hogy nem tudjuk kontrollálni a találkozót. Most abba ne menjünk bele, hogy Juhász Roland lökött-e, vagy tizi volt-e a tizi, de az biztos, hogy követtünk el egyéni hibákat. Emberhátrányban már ekkora különbség is benne volt a játékban, nyolc emberrel egy Vidi ellen nem egyszerű játszani. Nagyokat hibáztunk, de ki kell elemeznünk, hogyan születtek a gólok."