Henning Berg:

„Nagyon jó mérkőzésen, remek teljesítményt nyújtottunk. Az első félidőben az eredményjelző még talán nem ezt tükrözte, de akkor is nagyon jól játszottunk. Furcsa volt látni, hogy a kezdés után a Debrecen szerezte meg a vezetést, de a játékosok jól reagáltak, nem kezdték el magukat sajnáltatni, hanem mentek tovább előre. Sok jó támadást láttam ma a srácoktól, szóval elégedett vagyok a teljesítménnyel és természetesen az eredménnyel is – számunkra ez egy remek este volt. A Debrecen már a harmadik edzővel dolgozik a szezon során, ilyenkor érthető, ha nem a legjobb teljesítményüket láthatjuk. Eddig azonban kiegyenlített meccseket játszottak, de a mai mérkőzés nem volt az. Úgy gondolom, hogy ebben azért nekünk is nagy szerepünk volt, hiszen mi jó szinten játszottunk. Hogy ma játszottunk-e a legjobban, amióta én vagyok az edző? Nehéz ezt megmondani. A Midtyjlland elleni két mérkőzés és a hazai Cukaricki elleni találkozók is rendben voltak. A támadójáték ma nagyon jó volt, több gólt is szerezhettünk volna, ez kétségtelen, és ma elégedett voltam a technikai, taktikai és erőnléti elemeivel is a játékunknak.“



Leonel Pontes:

„Tizenkét nappal ezelőtt érkeztem a csapathoz, igyekeztem mindent felmérni – a klubot, a játékosokat. Próbálom megismerni a várost is, és azt már elmondhatom, hogy Debrecen városa nem ezt az eredményt érdemli. Azért vagyok itt, hogy változtassak a dolgokon, mert az életben néha változtatni kell. Át kell gondolni a céljainkat és erős csapatot kell építeni. Felhozunk majd fiatal srácokat az akadémiáról, mert inkább dolgozok olyan fiatalokkal, akik hajlandóak küzdeni és harcolni, mint olyan játékosokkal, akik nem. Ha valaki nem szeretne a Lokiban játszani, arra nincs szükségünk.“