Horváth Ferenc:
„Fegyelmezetten és jól futballoztunk, amit elterveztünk, azt végre is tudtuk hajtani. Gyors támadókkal álltunk fel, hogy a Ferencváros mögé tudjunk kerülni, amikor fellazultak, akkor ez több alkalommal sikerült, ez pedig helyzeteket eredményezett még a gólunk után is. Jól játszottunk, gólszépségversenyt ugyan nem nyerünk ebben a szezonban, de ez most nem olyan fontos. Az utolsó utáni pillanatban vagyunk a bajnokság végén, ezt megértették a játékosok is. Hatalmas dolognak tartom, hogy újra a kezünkben van a dobogós helyezésünk sorsa, így megyünk neki a két záró fordulónak.“



Thomas Doll:
„Gratulálok a Vidinek, ma nem nyújtottunk olyan teljesítményt, amellyel mérkőzést lehet nyerni. Némely játékosnak nagyon hamar vissza kéne találnia az igazi formájához, mert páran jelenleg nem úgy játszanak, ahogyan képességeik alapján tudnának.“