Horváth Ferenc: „Végig kontroll alatt tartottuk a meccset, de ennél azért valamivel jobb teljesítményre számítottam. Talán az eső miatt mondom, de azt láttam, hogy minden adott volt egy kellemes, teadélutános focizgatáshoz. Több agresszivitást vártam, ez kicsit hiányzott a csapatból, de a második félidőben azért már voltak ennek is jelei. Azt szeretném, hogy a jövőben éhes oroszlánként játszon a csapat, erre nagyon nagy szükségünk lesz ahhoz, hogy hozzuk a meccseket. A célkitűzésünk továbbra sem változott a sorozattal kapcsolatban, meg szeretnénk nyerni a Magyar Kupát.“



Dobos Sándor: „Így, a lefújás után még rossz érzések vannak bennem, hiszen sportemberek vagyunk, nem szeretünk kikapni, ugyanakkor szerintem a holnapi nap már inkább a pozitív dolgok kerülnek elő a mérkőzéssel kapcsolatban. Nem vett minket félvállról a Vidi, itt volt a teljes keret, ezért külön is örülök, hogy még szervezettebben játszott a csapatom, mint a bajnokikon. Biztos, hogy benne marad ez az élmény a fiúkban, válogatott játékosok ellen léphettek pályára, remélem, hogy a mai tapasztalatok hosszú távon is segíteni tudják majd a szereplésünket.“