Horváth Ferenc:
„Van egy nagyon okos mondás, én magam találtam ki: sok minden nem függ össze semmivel. Ezt mire értem? Arra, hogy a Honvéd ellen felkészültünk lépésről-lépésre a játék minden elemére, nem is játszottunk rosszul, megvoltak a lehetőségeink is, de kihagytunk mindent. A mai mérkőzésre gyakorlatilag egy napunk volt felkészülni, ez értelemszerűen nem volt annyira alapos, mint a megszokott, mégis nyertünk. A társaság fejben nagyon „rajta volt“  a meccsen, a kezdők és a cserék is nagyon koncentráltan játszották végig a mérkőzést. Az első félidőben nagyon jól futballoztunk, a másodikban nem kellett rohannunk az eredmény után. Annyit kértem, hogy az ellenfél térfelén tartsuk a labdát, ezzel nem volt gond, egy kicsit viszont szélesre sikerült a játékunk, hiányoztak a mélységi passzok. Négy sikertelen mérkőzés után viszont érthető, hogy a játékosok nem akartak többet kockáztatni, így is maximálisan elégedett vagyok az eredménnyel és a játékkal is.“



Kondás Elemér:
„Sajnos az első félidőben nem azt játszottuk, amit elterveztünk. Indokolatlanul nagy területet hagytunk az ellenfélnek, ezt pedig a Vidi gyors játékosai jól használták ki. A megszerzett labdákkal pedig pontatlanok voltunk, ráadásul a saját térfelünkön veszítettük el azokat. Volt néhány ellentámadásunk, de ezeket nem tudtuk befejezni. A kiállítás után hátrébb kényszerültünk, a Vidi rengeteget birtokolta a labdát, de sok helyzetük nem volt. Mi a mérkőzés végén próbáltunk egalizálni, volt pár ígéretes támadásunk, de ezekből nem tudtunk gólt elérni, ezért szenvedtünk vereséget ma este.“