Horváth Ferenc: „Ismét egy jó mérkőzést játszottunk a Haladás ellen, ma is mindkét csapat a győzelemre törekedett. Óriási különbség volt a bajnokihoz képest, hogy ma fegyelmezetten és stabilan játszottunk. A mai teljesítményre lehet építkezni, elégedett voltam, hiszen minden győzelmet meg kell becsülni. Nagyjából ugyanazzal a taktikával készültünk, mint a bajnokira, de ma jobban meg tudtuk valósítani az elképzeléseket. Szűken játszottunk, zártak voltunk, előnyt harcoltunk ki a visszavágó előtt, és ez volt a célunk."



Mészöly Géza: „Ma is egységes, szervezett csapatot láttam a pályán, sajnos most hiányzott egy kis plusz ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el. A lehetőségeink megvoltak, például Martínez és Petró előtt is, de ezeket nem sikerült kihasználni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy éppen Martínez és Ugrai hosszú sérülés után tértek vissza, a fiatal Petró pedig először kezdett. Amikor beállt Iszlai, akkor meg is változott a meccs képe. Előrejátékban kicsit többet vártam, valamint kapott gól nélkül szerettük volna lehozni a meccset, de mindenki becsülettel küzdött, ez ma így sikerült."