Meccs részletek

2 - 0

Joan Carrillo: "Nehéz mérkőzésre számítottam, tudtuk, hogy a Paks idegenben is nagyon veszélyes, hiszen ebben a szezonban még nem kaptak ki idegenben. Arra is fel voltunk készülve, hogy masszívan, szervezetten védekeznek, ahogy tette azt legutóbb ellenünk a DVSC is. A paksi játékosok technikailag nagyon képzettek, ezt ma este is bizonyították. Sokat készültünk a Paks játékából. Ezen a mérkőzésen azt játszottuk, amit szerettünk volna, és végül két gólt is lőttünk, valamint sikerült megakadályoznunk azt, hogy ellenfelünk komolyabb helyzetet kialakítson. Ennek ellenére nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. A játékosaimmal teljes mértékben elégedett vagyok. Nem csak azért volt számunkra fontos a győzelem, mert legutóbb kikaptunk a DVSC-től, hanem azért is, mert kárpótolni akartunk szurkolóinkat, akik a DVSC elleni vesztes meccsen is végig biztattak bennünket."
Csertői Aurél: "Sajnos a mai játékunk nem volt elegendő a pontszerzéshez. Egyértelműen a Vidi akarata érvényesült a 90 perc során. Sok technikai hibával és pontatlanul futballoztunk. Nem voltunk veszélyesek a hazai kapura, teljesen megérdemelten nyert a Vidi.

0
0
0
0
0
0
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
⚽
⚽

Sárga lap
Piros lap
Csere
⚽
Sárga lap
Sárga lap
Piros lap
Csere
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
Csere
⚽
Sárga lap
Sárga lap
Piros lap
Csere
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
Csere
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
Csere
⚽
⚽

Sárga lap
Piros lap
Csere
0
15
30
45
60
75 90
0
15
30
45
60
75
90
105 120
91

0
0
0
0
0
0
Gól
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
Gól
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
Gól
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
Gól
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
Gól
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
Gól
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
Csere
Gól
⚽
Sárga lap
Sárga lap
Piros lap
Csere
Gól
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
Csere
Gól
⚽
Sárga lap
Piros lap
Csere
Csere
Gól
⚽
Sárga lap
Sárga lap
Piros lap
Csere