Joan Carrillo: "Jó iramban kezdtük a mérkőzést, sikerült néhány lehetőséget kialakítanunk, de  ezekből még nem voltunk eredményesek. Nagyon nehéz volt ezen a talajon játszani, természetesen nem csak nekünk, hanem a hazaiaknak is. Irányítottuk a mérkőzést, aztán pedig jött Nikó szépségdíjas gólja, míg a második találatot egy begyakorolt akcióból szereztük. A második félidőben a labdabirtoklás volt az alapvető cél és persze újabb gólok szerzése, de ezt a pálya ma nem tette lehetővé. Szerencsére sikerült megnyernünk zsinórban a tizedik meccsünket is, ami minden ellenkező véleménnyel szemben borzasztó nehéz feladat. Ez csak akkor sikerülhet egy csapatnak, ha nagyon profi játékosok alkotják, - és itt nem csak a ma keretben lévőkre gondolok, - de kell hozzá az összes stábtag odaadó munkája is. És persze kellenek a szurkolóink is, akiknek szintén nagyon köszönjük a támogatást."



Véber György: "Olyan mérkőzés volt, mintha a nemzetközi porondon játszottunk volna egy külföldi csapat ellen. Könnyedén nyert a Videoton FC ellenünk. A találkozó előtt egy döntetlenben mindenképp reménykedtem, de a játék képe alapján ennek nem volt realitása. Azért arra kíváncsi lettem volna, hogy hogyan reagáltak volna a fehérváriak, ha 0-0-nál a játékvezető megadja a szabályos gólunkat. Összességében azonban megérdemelten nyert a Vidi!"