Joan Carrillo: Nagyon boldog vagyok a csapat mai teljesítménye után, magas szinten játszottunk, de azt is láthattuk, a Vasas nem véletlenül vezeti a másodosztályt, ők is jól teljesítettek. Külön örülök, hogy ennyien kilátogattak a mai meccsre, nagyon sokat jelentett a buzdításuk. A játékosok és a szurkolók a legfontosabbak számomra, és örömmel látom, hogy egymásra találtak. Nem gondolkodtam a számszerű végeredményen akkor sem, mikor a Vasas megszerezte a vezetést, azt azonban tudtam, ha a játékosok végig 100 százalékot nyújtanak, megnyerjük a mérkőzést.



Szanyó Károly: Az 5-1-es vereség ellenére is láttam pozitív dolgokat a csapatom játékában, de rögtön hozzáteszem, ma is látszott, hogy óriási a különbség az NB II és az NB I között, ráadásul ez a Vidi jelenleg kimagaslik a magyar mezőnyből. Több meccsüket láttam, nagyon tetszik a fehérvári csapat játéka, mi is hasonlót próbálunk megvalósítani. Ilyen találkozókra van szükségünk ahhoz, hogy lássuk, gondolkodásban és gyorsaságban mennyit kell még fejlődnünk. Az első félidőben jobban játszottunk, a második félidőre több 18-19 éves játékos is beállt, nekik még szokniuk kell ezt a szintet. Nincs okunk szégyenkezni, egy nagyon jó csapattól kaptunk ki. Ebben az összeállításban ma ekkora különbség volt a Vidi és a Vasas között.