José Gomes: A támadójátékunk nem olyan volt, mint amit elterveztünk. Sokkal inkább a széleken és mélységből kellett volna operálnunk, mi középen próbálkoztunk, amivel megkönnyítettük az ellenfél védekezését. Kevesebb helyzetünk volt tehát, mint amit szerettünk volna. A találkozó előtt is elmondtam, az MTK sokkal jobb csapat annál, amit az eddig szerzett pontjaik mutatnak, ezt most is így gondolom. Elsősorban középen veszélyesek, nehéz őket a középpályán megállítani. A mostani mentalitást kell megtartanunk a jövőben is, hiszen vannak meccsek, amikor nem játszik olyan jól a csapat, mint ahogy várjuk, fontos, hogy ilyenkor se kapjon gólt, ez ma sikerült. Néhány esetben rossz döntéseket hoztunk, ezért nem találtunk be többször, de az újabb győzelem azt jelenti, alapvetően jó úton járunk. Nehéz folyamatosan a maximumon tartani a koncentrációt egy ilyen erőltetett menetben, szerdán például már újabb mérkőzés vár ránk, de az a dolgunk, hogy ezt a lehető legjobban megpróbáljuk megoldani. Hogy az utolsó pillanatban lesz-e még változás a keretben, azt tudom mondani, amig az átigazolási piac nyitva van, bármi megtörténhet.



Garami József: Az első félidőben nagy erővel támadott a Vidi, nehezen álltunk ellen a rohamoknak, aztán magunkra találtunk és voltak lehetőségeink is. Az öngól benne van a fociban, de amit a második gól előtt csináltunk, az megengedhetetlen. A második játékrészben nem adtuk fel, próbálkoztunk, ha rúgunk egy gólt, más lett volna a helyzet. A játékosokon látszott az akarat, erre építhetünk a továbbiakban. Négy mérkőzésen nem szeretünk gólt, ebben mindenképpen javulnunk kell. Egy nagyszerű Videoton FC vert meg bennünket, de helytálltunk a mérkőzésen.