José Gomes: Jó kontrákat vezettünk, gólt tudtunk szerezni, ugyanakkor az ellenfélnek is megvoltak a lehetőségei, de Tujvel remekül védett. Az egyik legfontosabb dolog az volt a mai napon, hogy kapott gól nélkül sikerült lehozni a meccset, hiszen korábban többször történt meg, hogy jól játszottunk, de az ellenfél mégis gólt szerzett egy-egy helyzetéből. Ma nem így történt, ez önbizalmat adhat a továbbiakra. A csapat megint megmutatta, hogy milyen alázattal tud játszani, elégedett voltam azzal, amit láttam. Elértük a célunkat, bejutottunk a döntőbe, ami lehetőséget kínál arra, hogy kupát nyerjünk ebben az évben. 



Kondás Elemér: A mai meccset is arra használtuk, amire korábban a Ligakupa-sorozatot, vagyis, hogy fiatal játékosaink tapasztalatot szerezzenek. Több jó teljesítményt is láttam, más eredmény is születhetett volna a mérkőzésen, hiszen megvoltak a helyzeteink, kapufát is lőttünk. Az első találkozón nagy előnyt szerzett a Vidi, úgyhogy arra kértem a játékosokat, hogy próbáljanak egy jó meccset játszani és nyerni, ma ezt sikerült produkálnunk.