José Gomes: Úgy jöttünk ma Győrbe, hogy a 180 perces összecsapás fele még hátra van. Nyomás alatt akartuk tartani a hazaiakat és minél több gólhelyzetet próbáltunk kialakítani. Az első félidőben is megvoltak a lehetőségeink, irányítottunk, de nem sikerült betalálnunk. Megmutattuk viszont, hogy nagyon elszántak vagyunk, hogy 3 gólt rúgjunk a találkozón. A második játékrészben még egy támadó érkezett a pályára, viszont elvesztettük Nikót, így Juhász Roland lépett feljebb. Sikerült két gólt szereznünk, aztán következett a kiállítás. A saját felvételeink alapján nem láttam olyan mozdulatot, amiért ki kellett volna állítani Juhászt, bár a tv felvételeit még nem láttam. Sokan gondolhatták, hogy innentől a hosszabbításra játszunk majd, nem így történt, több helyzetet is kidolgoztunk, aztán a Győr végül betalált, ami egy érdekes szituáció után esett: egy szabadrúgást többször is visszafújt a játékvezető, így nem tudtunk gyorsan támadást kezdeményezni. Ezalatt az idő alatt az ETO rendezte hátul sorait, és egy kontra után gólt lőtt.

Egy meccset követően természetes, hogy a játékosok idegesek, ez a futball része. Ilyenkor az is előfordulhat, hogy valaki számon kér valamit a játékvezetőn, de a mai találkozó után a verbális összecsapáson túl semmi nem történt. Ettől függetlenül megjelentek a biztonságiak és elkezdték lökdösni a játékosainkat. Ha egy játékos olyat tesz a játékvezető ellen, ami tilos, akkor később a szövetség megbüntetheti. Azokat viszont, akik ma a játékosainkra rontottak, nem ismerjük, azt sem tudjuk, kik ők. Ez egy nagyon rossz üzenet a magyar futball szempontjából, így nem viselkedhet a biztonsági személyzet. A mai esetből is tanulva egy olyan rendszert kell kialakítani, ami ennek elejét veszi a jövőben.



Pintér Attila: Nagy dolog a klub életében ez a mai siker. Gratulálok a csapatomnak, hiszen sok olyan játékos kapott ma lehetőséget, akik ritkábban léptek pályára eddig. Fegyelmezettek voltunk, 0-2-nél is higgadtak maradtunk, és jó döntéseket hoztunk. Kinket már többen nem akarták a pályán látni a második félidőben, de a végén jó, hogy maradt. Sok sikert kívánok a Videotonnak, hiszen nagyon nagyon jó csapatuk van, ezért is külön öröm, hogy ellenük jutottunk a döntőbe.