KÖZLEMÉNY
Kasper Larsen távozik csapatunktól
dán
Kasper Larsen teljes név
1993. 01. 25. születési év
Odense születési hely
.437 játszott percek
136 játszott percek
0 gólok
9 (5) mérkőzések (csere)
3 (2) mérkőzések (csere)
1 sárga lapok
1 sárga lapok
1 piros lapok
A 192 centiméter magas középhátvéd 1993. január 25-én született a dániai Odense-ben. Szülővárosa csapatának utánpótlásában kezdte pályafutását, a dán Szuperligában a 2011/2012-es szezonban mutatkozott be, első félszezonjában rögtön nyolc bajnokin lépett pályára, majd 2015 tavaszán kölcsönbe a kazah FC Astanához igazolt.
Ezt követően a holland első osztályú Groningen vásárolta meg, ahol három évig, 2015 augusztusától 2018 augusztusáig játszott. 47 holland élvonalbeli bajnokin erősítette csapatát, valamint a 2015/2016-os idényben öt Európa Liga-meccsen is pályára lépett. A Groningent a svéd Norrköping követte, ahol másfél év alatt 30 első osztályú bajnokin védőként két gólt lőtt és három gólpasszt adott, de játszott hat Európa Liga-selejtezőn is. 2020 januárjában tért vissza az Odense-hez, ahol mostanáig már 121 élvonalbeli bajnoki és 3 gól áll a neve mellett.
Az U16-ostól az U21-esig minden dán korosztályos válogatottban, valamint hazája olimpiai válogatottjában is szerepelt. 2022-ben igazolt a Vidibe, ahol 2025 februárjáig szerepelt.