TUDÓSÍTÁS

Zápor után gólzápor Kecskeméten

Egy végig kifejezetten élvezetes jó iramú mérkőzésen csapatunk kiütéses győzelmet aratott.

Kecskeméten vasárnap délután több órán keresztül megállás nélkül szakadt az eső. A nagy mennyiségű lehullott csapadéknak köszönhetően rengeteg tócsa keletkezett a Széktói Stadion centerpályáján. Ez pedig igencsak megnehezítette a játékosok dolgát.

Ennek ellenére egyáltalán nem kezdődött rossz iramban a meccs, már a 2. percben veszélyeztettek a hazaiak, Nagy lövése azonban elkerülte Tujvel kapuját. Egy perccel később Torghelle fejese szállt kapu mellé. A 11. percben Rajczi adott szép labdát Burgosnak, a salvadori támadó 9 méterről alig lőtt kapu mellé. A 16. percben megszereztük a vezetést: Gyurcsó ívelt félpályáról egy szabadrúgást a kapu elé, Juhász 12 méterről fejelt a hazai kapuba (0-1). Hat perccel később újabb fehérvári gólnak örülhetett az a körülbelül 150 Vidi-drukker, akik elkísérték Kecskemétre a csapatot. Történt ugyanis, hogy Szolnoki egy váratlan távoli lövéssel meglepte a hazaiak kapusát, aki csak beleütni tudott a labdába, de védeni nem tudta a lövést. (0-2). Ez volt fiatal védőnk első NB I-es találata. Az első játékrész második felében kezdeményezőbb lett a Kecskemét, melynek a 36. percben meg is lett az eredménye: egy szép támadás végén, korábbi játékosunk, Mohl Dávid lőtt 17 méterről gólt (1-2).

Fordulás után semmit nem változott a játék képe, továbbra is remek iramban játszottak a csapatok. Az 54. percben Gyurcsó tekert kapu elé remekül egy szögletet, Juhász fejesét még bravúrral védte Borszéki, a kipattanót azonban közelről a kapuba lőtte Torghelle (1-3). A 60. percben Mohl lövését kellett Tujvelnek nagy bravúrral védenie, majd négy perccel később újabb gólt szereztünk: Caneira készítette le lövésre a labdát Paraibanak, aki 15 méterről hatalmas gólt lőtt (1-4). Szolnokihoz hasonlóan neki is ez volt az első NB I-es találata. A 83. percben büntetőt lőhettek a hazaiak, Mohl 11-esét azonban kivédte Tujvel, így maradt a 4-1 a javunkra. Tujvel néhány héttel korábban Debrecenben is megfogott egy büntetőt. A találkozó végeredményét Juhász a 87. percben állította be. Ismét Gyurcsó szögletét fejelte a hazaiak kapujába (1-5).

Egy fordulóval a vége előtt gyakorlatilag eldőlt, hogy ebben a szezonban ezüstérmesek leszünk, hiszen a legrosszabb esetben is csak utolérhet bennünket pontszámban a Honvéd, de arra nem sok esély van, hogy a gólkülönbségük jobb lesz, mint nekünk, hiszen most 15-tel jobb a mi gólkülönbségünk.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: Kupeczik Krisztián

További hírek