NB II - Máté, csereként 5 perc alatt eldöntötte a meccset

Hartyáni Gábor "szupercseréje" első labdaérintésből gólt lőtt, majd 4 perccel később ismét betalált a Tatabánya kapujába. (VIDEÓ ÖSSZEFOGLALÓ!!!)


(Forrás: Puskás Akadémia honlapja, www.pfla.hu)

Idei nézőcsúcsot hozott a két szomszédvár rangadója, mintegy 500 néző látogatott ki a felcsúti stadionba szombaton délután. Tatabányáról és Székesfehérvárról is érkeztek drukkerek, akik hangosan biztatták kedvenceiket, ez pedig remek hangulatot varázsolt a stadionba.
A tatabányaiak örülhettek az elején, ugyanis már a 3. percben megszerezték a vezetést a vendég kék-fehérek, akik kegyetlenül kihasználták a hazai védelem bizonytalanságát. A bekapott gól után rákapcsolt a Vidi II, és a 10. percben sikerült is kiegyenlíteni, nem is akárhogy. Gyurcsó szöktette Mórit, akit Kovács István a 16-oson belül - utolsó emberként - csak szabálytalanul tudott megállítani.. A hazaiak büntetőhöz jutottak, a vendégek pedig megfogyatkoztak, hiszen villant a piros lap. Természetesen meg kell majd tekintenünk a mérkőzés felvételét ahhoz, hogy teljes bizonyossággal kijelenthessük, jogos volt a büntető és a kiállítás. A vendégek a mérkőzést követően jogtalan büntetőt és kiállítást emlegettek, mely a mérkőzés végeredményét is befolyásolta. Tény, Móri értékesítette a büntetőt, de ezt követően nem sikerült igazi gólhelyzetet kialakítania a Vidi II-nek, igaz végig mezőnyfölényben futballoztak a piros-kékek, de nagyon pontatlanul, idegesen játszottak a fiatalok.
Fordulás után sem sokat változott a játék képe, Hartyáni Gábor ezért lehozta a Vidi II támadóját, Olasz Dénest és pályára küldte az utóbbi időben kevesebb lehetőséghez jutó Máté Jánost. Valószínűleg Máté lesz a forduló cseréje az NB II-ben, ugyanis körülbelül 30 másodperccel pályára lépése után, első labdaérintésből gólt szerzett a Vidi II támadója. Nem is akármilyen gólt, hiszen 9 méterről, védhetetlenül lőtt a felső léc alá. A gól után érezhetően megroggyant a Tatabánya és ezt Máté ki is használta. Présinger 17 méterről végzett el egy szabadrúgást, a nem túl erős lövés kipattant a vendégek kapusáról, Máté pedig 5 méterről, higgadtan továbbította a játékszert a kapuba. A harmadik gól végképp padlóra küldte az emberhátrányban futballozó Tatabányát, a Vidi II pedig futószalagon dolgozta ki a helyzeteket és ha a játékosok elől jobban koncentrálnak, akkor akár nagyobb arányban is legyőzhették volna az FC Tatabányát. De ne legyünk telhetetlenek, így is nagyszerű eredményt ért el a Vidi II a bajnokság egyik favoritja ellen.

A részletekért olvassa el az ONLINE közvetítésünket

Hartyáni Gábor:
Mindenekelőtt a csapat nevében szeretném megköszönni a lelkes, fiatal Vidi szurkolók biztatását, mellyel ismét győzelemhez segítették hozzá a csapatot.
A mérkőzéssel kapcsolatban, számomra érthetetlen, hogy a bekapott gól és az egyenlítés közti 7-8 percben, jobban játszottunk, mint a büntető és kiállítás után. Emberelőnyben futballoztunk, ráadásul hamar kiegyenlítettünk, ez meg kellett volna, hogy nyugtassa a játékosokat, ehelyett mezőnyben nagyon pontatlanul játszottunk. Máté Jani jó egyéni teljesítménye, végül a mi javunkra döntötte el a mérkőzést, de nem játszottunk ma jól. Igaz, úgy is nézhetjük, hogy egy jó csapat, akkor is tud győzni, ha rosszul játszik. Úgy érzem, mi jó utón járunk ahhoz, hogy jó csapat legyünk.

Szerző: Wéninger Ákos

További hírek