Vereséggel kezdte a szezont a Vidi II

A PAFC II mindkét játékrészben betalált és 2-0-ra megnyerte a szezonnyitó bajnokit. 

A MOL Fehérvár FC II vasárnap délelőtt megkezdte szereplését az NB III Nyugati csoportjában. Csapatunk kerete az elmúlt hónapokban nagy átalakuláson ment keresztül, az U17-es és U19-es csapatainkból sok fiatal tehetséges labdarúgó került fel az NB III-ba, de néhány rutinosabb új játékost is igazoltunk, akik közül Papp Milán és Berekali Márk a kezdőben, Farkas Máté és Singh Armaan pedig a cserék között kapott helyet. 

Kiválóan kezdtük a meccset, a 2. percben Kovács ugratta ki szépen Menyhártot, aki 5 méterről, éles szögből kapura lőtt, Kiss lábbal nagyot védett. A vendégeknél a brazil légiós, Junior megállíthatatlan volt, a 12. minutumban a félpályáról iramodott meg a labdával, szinte a teljes védelmünket kicselezte, majd önzetlenül Janyickij Kirilot hozta játékba, aki 9 méterről alig lőtt kapu mellé. A 36. percben ismét a vendégek brazilja villant, Junior lefordult védőjéről, majd 15 méterről kapura lőtt, Dala hatalmas bravúrral védett, a kipattanóra azonban Ominger ért oda leggyorsabban és közelről az üres kapuba lőtt (0-1).

A második játékrészt Dékei lapos lövése nyitotta, Kiss azonban ismét magabiztosan védett, akárcsak pár perccel később, amikor Rónaszéki próbálkozását hárította a felcsútiak kapusa. A 74. percben Magasföldi csúsztatott egy sarokrúgást követően fejjel a kapunkba, 0-2-re módosítva a találkozó állását. Az utolsó percekben még a csereként pályára lépő Dénes Csanád Vilmos szépíthetett volna, de 16 méterről kapu fölé lőtt fiatal játékosunk.

A Vidi II vereséggel kezdte az új szezont, javítani augusztus 11-én, szerdán délután a ZTE FC II otthonában lehet. 

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek