Vasárnap 16. alkalommal találkozunk a Kecskeméttel az élvonalban

Az eddigi 15 egymás elleni élvonalbeli találkozó nagy Vidi-fölényt hozott, Kecskeméten pedig háromszor is sokgólos győzelmet ünnepelhettünk. 

A Vidi - Kecskemét párharcnak a legmagasabb osztályban nincs nagy múltja, a két együttes először a 2008/2009-es szezonban találkozott az élvonalban egymással és Székesfehérváron, valamint Kecskeméten is megszerezte a három bajnoki pontot a KTE, miután mindkét mérkőzést 2-1-re megnyerte.

A párharc első fehérvári gólját Horváth Gábor szerezte 2008 nyarán a Sóstói Stadionban (Vidi - KTE 1-2). Érdekesség, hogy ezen a találkozón még csapatunkat erősítette az a Mohl Dávid, aki 2011-ben már kecskeméti színekben ünnepelhetett Magyar Kupa-győzelmet - épp bennünket 3-2-re legyőzve a kupadöntőben.

Kecskeméti TE - Videoton FC 3-6

Nem kellett sokat várnunk az első Kecskemét elleni győzelmünkre, a 2009/2010-es szezon nyitófordulójában, egy máig emlékezetes, kilencgólos találkozón 6-3-ra nyertünk Kecskeméten. Természetesen ez a két csapat leggólgazdagabb egymás elleni találkozója. A gólgyártást a 8. percben Elek Ákos kezdte el - középpályásunk duplázott azon a találkozón - rajta kívül Nagy Dani, Lipták Zoltán, Sitku Illés és Horváth Gábor is bevette a kecskemétiek kapuját.

Kecskeméti TE - Videoton FC 2-4

Egy évvel később, 2010. október 23-án is sokgólos meccset játszottunk Kecskeméten, Alves duplájával, valamint Polonkai és Nikolics góljaival 4-2-re nyertünk idegenben. Azon a meccsen új klubrekordot állított be André Alves, aki zsinórban hatodik bajnokiján szerzett gólt, ezzel megdöntötte Szabó József és Burcsa Győző közel 30 évig fennálló rekordját. A győzelemnek, mint előtte és utána is oly sokszor, "tizenkettedik játékosunk" - a szurkolósereg - is részese volt.

A 2011-es naptári évben ismét kevés sikerélményünk volt a Kecskemét ellen, tavasszal első alkalommal játszottunk ellenük döntetlent Sóstón, majd ősszel - ugyancsak hazai környezetben - sima 2-0-ás vereséget szenvedtünk. A következő esztendőben már jobban sikerültek a KTE elleni bajnokijaink, idegenben és hazai környezetben is 2-0-ra nyertünk.

Kecskeméti TE - Videoton FC 1-5

2013. május 26-án újra fölényes győzelmet ünnepelhettünk idegenben a Kecskemét ellen. Jelenlegi sportigazgatónk, Juhász Roland duplázott azon a mérkőzésen, rajta kívül Szolnoki Roland, Torghelle Sándor és Paraiba is betalált, míg a Horváth Ferenc által irányított hazai együttesből a Vidi korábbi játékosa, Mohl Dávid volt eredményes. Szoszó egyébként első NB I-es gólját szerezte azon a tíz évvel ezelőtti bajnokin.

2013 óta nem sikerült bajnokit nyernünk Kecskeméten, ennek egyik oka nyilván az, hogy az utóbbi években az NB III-ban és az NB II-ben szerepelt vasárnapi ellenfelünk, az elmúlt kilenc évben csupán két alkalommal szerepeltünk a KTE otthonában bajnoki meccsen: 2014 tavaszán 3-1-re kikaptunk, 2014 őszén pedig 0-0-ás döntetlent játszottunk. Ez utóbbi meccs volt a két csapat egyetlen olyan találkozója az élvonalban, amelyen nem született gól. 

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: molfehervarfc.hu